Teljesen eltűnik a mobilpiacról az egyik nagy múltú gyártó

Az alfanumerikus billentyűzettel szerelt Blackberry telefonok egy külön készülékkategóriát alkottak. Néhány éve még nagyon szaladt a szekér a kanadai cégnek, de az érintőképernyős mobilok piacra kerülése után szépen lassan elindult lefelé a lejtőn a Blackberry. Most pedig feladják az okostelefon-üzletágat.


Egy ideig még próbálták ráerőltetni saját operációs rendszerüket a felhasználókra, ezzel pedig az Androidos és iOS-es mobilokhoz képest elég tetemes hátrányba kerültek. 2015-ben jelentkeztek az utolsó saját fejlesztésű telefonjukkal, ami Priv néven érkezett, nem volt rossz teló, de az átütő siker elmaradt.

Nem tudta megmenteni őket az sem, hogy a készülékek gyártását licenc keretében kiadták a TCL-nek. Tőlük ugyan kaptunk jó néhány Androidos BlackBerry-t (DTEK50, a DTEK60, KEYone és Key2), de egyik sem volt akkora siker, hogy megérné tovább folytatnia a bérgyártást. A kínai TCL Communication licence augusztus végén lejár, és nem is hosszabbítják meg, tehát végleg megszűnik Blackberry telefonok gyártása.

Hétfőn Twitter oldalán közölte ezt a kanadai vállalat, és egyben biztosította azokat, akik bizalmat szavaztak a Blackberry logós mobiloknak, hogy az ügyfélszolgálatot és a garanciás ügyintézést egészen 2022 augusztus 31-ig fenntartják.

FORRÁSBlackBerry
MEGOSZTÁS
PR cikkekkel, linképítéssel kapcsolatban keress az info@gsmring.hu e-mail címen.

1 hozzászólás

Comments are closed.