Tényleg nagyon hasonlíthat a Razer Phone 2 az elődjére

írta: odinsann

A Razer gamer mobiljának folytatásáról már láthattunk képet, az elsődleges fotók alapján úgy tűnt nagyon hasonlít majd a 2017 novemberében bemutatott készülékhez a második generáció, amit most egy újonnan kiszivárgott kép szintén megerősített.


Szeptember közepén tűnt fel az első fotó a Razer Phone 2-ről, akkor nem voltunk biztosan abban, hogy a képen a végleges változatot látjuk. Azonban most úgy látszik, hogy tényleg szinte ugyan azt a dizájnt kapja a gamer perifériákat gyártó cég második mobileszköze is. A megbízható forrásokból dolgozó Evan Blass ugyanis közzétett egy bejegyzést Twitter oldalán, amin a Razer Phone 2-t láthatjuk. Az előlapról elmondhatjuk, hogy teljes mértékben ugyan az mint az első Razer Phone-nál, de a hátlapon azért vehetünk észre változásokat.

Rögtön szembe tűnhet a hátul lévő két kamera, melyeket a hátlap közepén vízszintesen helyeztek el, közöttük pedig a vaku található. Evan Blass megerősítette azt is, hogy a hátlapon lévő Razer logó világítani fog játék közben és egyben értesítés jelzőként is szolgál majd. A Razer Phone 2 bemutatója október 10-én lesz, akkor az is kiderül, hogy kapunk-e valami meglepetést a motorháztető alá. 

forrás: twitter