Több mint egy tucat játék támogatással érkezett a GPU Turbo 3.0

A tavaly bemutatott GPU Turbo-t már számos Huawei és Honor eszközben megtaláljuk, a szoftveres alapú megoldás ezúttal a 3-as főverziószámot és 19 db Androidos játék támogatását is megkapta.


Nagyon úgy tűnik, hogy nem csak a babérjaikon ülnek a Huawei szoftverfejlesztői, mivel még egy éve sincs, hogy a kínai cég bejelentette a GPU Turbo-t, de már a GPU Turbo 3.0 érkezését is publikálták. A szoftveres okosságnak köszönhetően mikor telefonunkkal játszunk sokkal nagyobb teljesítményre kapcsol az eszköz, így a játékélmény zökkenőmentes lesz.

A Huawei elmondta, hogy a GPU Turbo 3.0 EMUI 9.1 alatt érhető el elsőként, tehát a Huawei P30 és P30 Pro tulajok próbálhatják ki az első körben, de frissítést követően más Huawei és Honor eszközök is megkapják. A vállalat azt állítja, hogy a GPU Turbo 3.0-nak köszönhetően 10%-al csökken a SoC energiafogyasztása, és még jobban optimalizálták rendszer alapteljesítményét a folyamatos játékélmény biztosítás érdekében.

Mindezek mellett közzétették, hogy melyik 19 játék az ami már támogatja a GPU Turbo 3.0-t. Ezek pedig a következők: Fortnite, Knives Out, Battle Bay, Crazy Taxi, Real Racing 3, Into the Dead 2, NBA 2K19, Dragon Nest M, Duel Links, PES2019, DRAGON BALL LEGENDS, FIFA Mobile, Free Fire, Minecraft, Helix, Plants vs. Zombie Heroes, Subway Surfers, Brawl Stars, Speed Drifters.

forrás: gizmochina

MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalam, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.