Több mint felére csökkenti a telefongyártást a Huawei 2021-ben

Ismét nem jó híreket hallani a Huawei háza tájáról, melyek szerint jóval kevesebb készüléket gyárthat idén a vállalat.

Az amerikai szankciók ellenére a Huawei továbbra is küzd a piacon. A kínai cégnek mint tudjuk meg kellett válnia a Honortól, hogy biztosítani tudják a megszokott ellátási láncot. Viszont nem ez az egyetlen probléma a Huawei háza táján, hanem a Google Szolgáltatások hiánya. Ez miatt eléggé megcsappant a kereslet a Huawei mobilok iránt, ami elég nagy gond globális szinten. A Nikkei jelentése szerint ez miatt a Huawei értesítette beszerzőit, hogy idén jóval kevesebb telefont fognak legyártani mint 2020-ban.

A pletykák szerint a Huawei 70-80 millió alkatrészt rendelt erre az évre, ami jóval kevesebb mint a tavalyi évben. Akkor körülbelül 189 millió tartozékot szállítottak le a vállalatnak, ami ennek  tudatában 60%-os visszaesést jelent az előző évhez képest. Ez a szám 2019 egyébként 240 millió volt, tehát szemmel láthatóan egyre jobban csökken.

A Huawei-nek problémái vannak az 5G képes telefonok összetevőinek beszerzésével is. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem leszek 5G-s Huawei telefonok, de már korábban lehetett hallani a készülőfélben lévő Huawei P50 szállítási problémáiról.