Több országban is betiltották a Nokia okostelefonokat

nokia

A Nokia okostelefon gyártóra rá jár a rúd, hiszen nem elég, hogy nem döntenek csúcsokat eladás terén, de most több országból ki is kitiltották a készülékeiket.

crypto50

A HMD Global a Nokia márka jelenlegi tulajdonosa, úgy tűnik, hogy egy hibát vétett egyes szabadalmak megvételénél, hiszen a Enhanced Voice Services technológiát engedély nélkül használta, így a cég ellen indított per elvesztése után, több országban be kellett szüntetniük a forgalmazást.

Jelenleg ezekben az országokban nem lehet már kapni a cég termékeit, csupán a Nokia G21-et:

  • Franciaország
  • Spanyolország
  • Olaszország
  • Németország
  • Svájc
  • Finnország

Hivatalos időpont még nincs arról, hogy ez az értékesítése „szünet” meddig tarthat, viszont azt tudni lehet, hogy a cég nem elégedett az ítélettel, ezért fellebbeztek. A HMD Global az alábbi nyilatkozatot tette az ügyel kapcsolatban:

“A HMD a VoiceAgeEVS LLC (“VAEVS”) által különböző joghatóságokban, köztük Németországban benyújtott számos per alperese. Csalódottak vagyunk a VoiceAge végrehajtási eljárásának decemberi Németországban történő befejezése miatt, és panaszt nyújtottunk be. Időközben biztosítottuk, hogy a Németországban kínált és forgalmazott eszközök egyike se támogassa az EVS-t.”


Forrás