Több tárhelyet kap az iPhone SE

Egy évvel az iPhone SE megjelenését követően az Apple úgy gondolta itt az ideje kiadni a készülék több tárhellyel rendelkező változatait. Annak idején 16 és 64 gigabájtos tároló közül választhattak azok akik, ilyen készüléket vettek, most viszont a gyártó bővítette a repertoárt és megjelentek a 32 és 128 gigabájtos modellek.

Már a tavalyi Apple csúcskészülék esetében is minimálisan 32 GB tárolóval rendelkező modellt lehetett vásárolni, ebből egyértelműen arra lehet következtetni, hogy a gyártók is belátták, hogy már kevés a 16 gigabájt. Az iPhone SE mondhatni az iPhone 5S utódjaként került be a köztudatba, teljes mértékben hasonlít a erre a modellre, viszont belülről már inkább az iPhone 6S-hez hasonló hardvert kapott, talán mondhatni csak az akkumulátor kivételével.

A gyártó hivatalos honlapján már csak ezek a modellek lesznek elérhetőek hamarosan, egyenlőre még nem lehet kapni. A 32 GB modell 158.990 Ft, a 128 GB tárhellyel rendelkező pedig 197.990 forintért lesz megvásárolható.

iphone se

MEGOSZTÁS