Tovább halasztaná az USA egyik hivatala a Huawei elleni szankciók szüneteltetését

Kérelemben fordult a kongresszushoz a Fehér Ház költségvetés-kezelési hivatala, hogy késleltessék a Huawei berendezések használatának tilalmát.


A Wall Street Journal szerint a Fehér Ház Költségvetés Kezelés Hivatalának elnöke levelet küldött Mike Pence-nek az Amerikai Egyesült Államok alelnökének és további kilenc kongresszusi tagnak melyben arra kérték őket, hogy a két év múlva hatályba lépő tilalmat további két évvel hosszabbítsák meg. A szövetségi kormány minden egyes ügynöksége számára már most tilos Huawei berendezések használata, de vannak olyan szövetségi vállalkozók vagy állami támogatással rendelkező szervezetek, melyek két évig fel vannak mentve ez alól. Ezt a két évet szeretné a Költségvetés Kezelés további kettő azaz négy évre hosszabbítani.

Az nemzeti védelmi engedélyezésről szóló törvény, mint tudjuk megtiltja a szövetségi kormány vállalatainak, hogy olyan berendezéseket vagy olyan gyártók termékeit használják, mellyel kapcsolatban aggályai vannak a kormánynak. Így került a Huawei is képbe, mivel az USA szerint a vállalat technikái adottak lennének arra, hogy azzal kémkedjenek. Természetesen a Huawei cáfolta az ellenük felhozott vádakat és a szankciókat követően pert is indítottak az amerikai állam ellen.

A Költségvetés Kezelés Hivatala által megküldött levél kitér azokra az amerikai régiókra is melyekben az ott lévő vállalatok azért használnak Huawei termékeket mert azok alacsony költségvetésűek és ezek cseréje jelentős összegekbe kerülne. Ez leginkább azokon a területeken releváns, ahol Huawei berendezésekkel oldották meg a szolgáltatók a lefedettséget, illetve más hasonló helyzetben lévő régiók is érintettek lehetnek. Hatalmas költség lenne, hogy két év alatt minden Huawei terméket kicseréljenek az érintett szférákban. Amennyiben elfogadják a hivatal kérelmét még az is lehet, hogy más területeken is enyhülhetnek a szankciók.

Kapcsolódó cikkek:

A Google felfüggeszti a Huawei Android licencét? Bajban a Huawei tulajok?

90 napot kapott az USA-tól a Huawei

Az ARM is beintett a Huawei-nek, ami miatt akár le is állhat a telefonok gyártása

A sok rossz mellé, végre egy jó hírt is kapott a Huawei

A Huawei jövőjéről és a jelenlegi helyzetről beszélt Richard Yu, a kínai cég egyik vezetője

Megvan mivel helyettesítené a Play Áruházat a Huawei

FORRÁSgsmarena
MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalam, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.