Trump továbbra sem akar üzletelni a Huawei-jel

Az USA által adott 90 napos engedmény ma jár le, ami azt jelenti, hogy ezt követően az amerikai vállalatok nem kereskedhetnek a Huawei-jel. A külföldi sajtó szerint az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma készen áll egy újabb 90 napos különleges engedély kibocsátására.

REVO2

Annak ellenére, hogy a G20 csúcstalálkozón Donald Trump bejelentette az amerikai cégek újra kereskedhetnek a Huawei-jel, nem történt semmi előrelépés. A Huawei türelmesen várt a Kereskedelmi Minisztérium hivatalos megkeresésére, amiben értesítik a kínai céget, hogy maradhat minden a régiben, használhatják a Google szolgáltatásait, és tovább folytathatják üzleti tevékenységüket olyan vállatokkal, mint a Qualcomm, a Micron vagy az Intel. Július elején arról szóltak a hírek, hogy nagyjából 2-4 hét alatt kapja meg a minisztérium jóváhagyását a Huawei, ez a mai napig nem történt meg. A dolog egy kicsit kezd követhetetlen lenni, úgy tűnik Trump elnök meggondolta magát, néhány hete még azt mondta, nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot a Huawei, most ennek teljesen ellentmondó nyilatkozatot tett.

“Ebben a pillanatban nagyon úgy tűnik, hogy nem fogunk üzletelni a Huawei-jel. Egyáltalán nem akarok üzletet bonyolítani velük, mivel nemzetbiztonsági fenyegetést jelentenek, és úgy hiszem, hogy a média egy picit másképp közölte a dolgot.” – mondta Donald J. Trump az Amerikai Egyesült Államok elnöke.

Az egész ügy akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy a kínai törvények szerint a vállalatoknak együtt kell működniük a nemzetbiztonsági szolgálatokkal. Ezt követően az Egyesült Államok figyelmeztette szövetségeseit, hogy a Huawei eszközei és hálózati berendezései adatot gyűjtenek a felhasználókról és minden tevékenységet naplóznak, amiket ezt követően a hátsó ajtón keresztül eljuttatnak Pekingbe. Természetesen nem a mezei átlagfelhasználókat féltik, hanem a magasabb beosztású cégvezetőket vagy kormányzati tisztviselőket. Amerikában állítólag a katonáknak meg is tiltották, hogy Huawei telefont használjanak. Kína és a Huawei ezeket a vádakat határozottan visszautasítja, és Liang Hua elnök felajánlotta, bármelyik országgal aláírja a “nem kém” megállapodást, ami biztosít mindenkit afelől, hogy a Huawei nem adja ki a felhasználók adatait senkinek és nem folytat semmilyen adatgyűjtő tevékenységet.

A fentiek hatására májusban hoztak egy rendeletet, amiben gyakorlatilag tiltólistára tették a Huawei-t. Csak szigorú ellenőrzést követően, a kormány jóváhagyásával folytathatnak az amerikai cégek, vagy bármi más olyan vállalat, ami amerikai kötődésű szellemi tulajdont használ, üzleti tevékenységet a Huawei-jel. Ez a Google-től az ARM-ig gyakorlatilag mindenkit érint, így eléggé megnehezítette a Huawei dolgát az USA kormánya. Ennek hatására készült el a HarmonyOS is, ami az első lépés volt a Google-től és az USA-tól való függetlenedés felé. Valószínűleg néhány órán belül megkapja az újabb 90 napos engedményt a Huawei, így a telefonok és egyéb készülékek gyártása nem lesz veszélyben.

Nehéz lenne megtippelni is, hogy a jövőben mire számíthatnak a Huawei felhasználók, egy biztos, ha valamikor a jövőben nem használhatja a Google szolgáltatásait a kínai cég, B-terv már van.

FORRÁSphonearena
MEGOSZTÁS
PR cikkekkel, linképítéssel kapcsolatban keress az info@gsmring.hu e-mail címen.