Új frissítés érhető el az Apple okostelefonokra

Az amerikai vállalat a napokban egy új frissítést adott ki, ami számos újítás tartogat a felhasználók számára. Mutatjuk a részleteket ezzel kapcsolatban.

crypto50

Az Apple a napokban egy nagy eseményt tartott, ahol bemutatta legújabb készülékeit, köztük az iPhone SE 2022 készüléket is. Emellett új számítógéppel és tablettel is találkozhattunk, amik hamarosan kaphatóak is lesznek. Mindezek mellett bemutatták legújabb frissítésüket, ami több hasznos újítást hozott el.

Az iOS 15.4 és az iPadOS 15.4 leginkább a Face ID javítására fókuszált, valamint több kisebb apró javítást hozott el. Nagyon sokan panaszkodtak arra a felhasználók, hogy maszkban nem ismeri őket fel a készülék, ami nagyon körülményes volt a pandémiás időszakban, hiszen az iPhone készülékeken, nincs más biometrikus feloldásra lehetőség.

Többször lehetett arról olvasni, hogy az Apple dolgozik egy megoldáson, amivel ez a probléma kiküszöbölhető, de erre elég sokat kellett várni. Konkrétan most érkezett meg ez a frissítés, ami megkönnyíti a maszkban való feloldást. A sors iróniája, hogy a legtöbb országban már nem kell hordani a maszkot (persze vannak kivételek), de kitudja, ebben a kiszámíthatatlan világban, hogy szükség lesz-e még arra, hogy újra felvegyük a maszkokat.

Ez a funkció, viszont a cég döntése szerint, csak az iPhone 12 sorozattól felfele lesz elérhető, így azok, akik régebbi készülékkel rendelkeznek, továbbra is az eddig bevált módszerüket kell, hogy alkalmazzák, persze ha van. Ha további információkat szeretnétek a frissítésről, látogassatok el az Apple honlapjára.


forrás