Új infók szivárogtak ki a Samsung Galaxy S22 Ultra kamerájáról

s21 ultra

Egyre több szivárgás érkezik az új Galaxy S22 szériás Samsung mobiltelefonokról. Most kiderült, hogy milyen szenzor szerepelhet az Ultra változatban.

INLOCK

A dél-koreai cég idén januárban mutatta be a Samsung Galaxy S21 termékcsaládot, ami annyira jól sikerült, hogy a legerősebb verzió elnyerte a legjobb okostelefonnak járó díjat 2021-ben. A vállalat már dolgozik az utódon és egyre több információt tudhatunk meg róla.

Legutóbbi szivárgások szerint arra derült fény, hogy az új Samsung Galaxy S22 széria az eddigi legerősebb Exynos processzorral érkezhet, amit az AMD közreműködésével készített el a gyártó. Emellett a készülék támogatni fogja az S-Pen használatot. Nyilván úgy, mint elődje. Arról is szó esett, hogy a telefon egy 200 MP-es lencsét kaphat meg, amin a cég dolgozik.

A legutóbbi morzsák szerint nem az eddig említett kamera fog a telefonba kerülni, hanem egy 108 MP-es ISOCELL HM3-as érkezelő javított változata. Azt egyelőre még nem tudjuk, hogy miben változhat a szenzor elődjéhez képest. Reméljük láthatunk tényleges fejlődést a korábbihoz képest.

Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy miért nem a 200 MP-es szenzor kerül az új készülékbe. Vélhetően egyelőre nem nyújt olyan minőséget, mint ahogy azt várták, vagy pedig az új készülék már túl drága lenne és így akarják csökkenteni a költségeket. Ezek az információk a hivatalos bemutatónál kiderülnek.

Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy a Samsung tartja-e a feszített gyártási tempót és jövőre is már januárban találkozhatunk-e az új S szériával.

Forrás