Új információk érkeztek a Huawei Mate X2-ről

Egy kínai forrásnak köszönhetően több hardverspecifikációja is kiszivárgott a várhatóan hamarosan debütáló Huawei Mate X2 telefonnak.

A Huawei következő összecsukható mobilja, ami várhatóan Mate X2 néven fog érkezni még a múlt év novemberében szerezte meg a TENAA tanúsítványát. Azóta nem igazán hallottunk róla leszámítva azt a pletykát, hogy a kínai cég az USA szankciói miatt indítja később a készüléket mint ahogy tervezték. Most azonban egy megbízható kínai forrás új információkkal szolgált a modellt illetően. Bár azt már korábban is sejthettük és a tanúsítványok is árulkodtak róla, de ismét megerősítést nyert, hogy Kirin 9000 processzor lesz a Mate X2-ben. Ebből adódóan egyértelműen adott lesz az 5G kapcsolat és nagy valószínűséggel már csak 4G-s modell nem is fog érkezni.

Ezen kívül megtudtuk azt is, hogy 8,01 hüvelykes kijelzővel fog rendelkezni a Mate X2, aminek 2480 x 2200 pixel lesz a felbontása, összecsukva pedig 6,45 hüvelykes méretű lesz a megjelenítő. A Digital Chat Station a fentieken kívül még azt is tudatta velünk, hogy 16 megapixeles szelfikamera lesz a Mate X2-ban. Valamint a hátlapon 50 megapixeles lesz az elsődleges szenzor, amin kívül további három modult helyez el a gyártó, melyek 16, 12 és 8 megapixelesek lesznek. Az akkumulátorral kapcsolatban is érkeztek hírek, ezek szerint a telep 4400 mAh-s lesz és 66 wattos vezetékes gyorstöltéssel tudjuk majd táplálni. A rendszer Android 10 lesz, feltételezhetően a Harmony OS-re való átállás miatt nem erőltetik a 11-et, de ez majd a későbbiek során kiderül.

A megjelenéssel kapcsolatban még nem érkezett semmi hír, de várhatóan rövid időn belül előállhat vele a Huawei.