Új render képeken a Xiaomi 12 Ultra készülék

A kínai vállalat hamarosan bemutathatja a Xiaomi 12 Ultra készüléket, ami a cég legerősebb készüléke lehet az idei évben. Mutatjuk, hogy mit tudunk róla.

A Xiaomi a tavalyi évben már számos okostelefont piacra dobott, de a nagy dobásuk még várat magára, hiszen a Xiaomi 12 Ultra készülék még nem került bemutatásra, de hamarosan ez is kapható lesz, legalább is a szivárgások szerint.

Az előző napokban egy új render kép jelent meg a Xiaomi 12 Ultra készülékről, amiből kiderül, hogy milyen lesz a termék dizájnja. Ahogyan eddig is megszokhattuk a cég Ultra verzióinál, nem mindennapi hátlapi dizájnt fog megkapni. Majdnem a fél hátlapot beteríti a kamerasziget, amiről igaz, hogy eltűnt a kis kijelző, amit tavaly használtak, viszont így is találunk rajta 4 kamerát.

A jobb alsó sarokban megfigyelhetjük a Leica kamerajelzést, így szinte biztosan be fognak igazolódni a pletykák és a Xiaomi 12 Ultra lesz az első készülék a két cég együttműködésénél. A főkamera felbontása 50 MP-es lesz, mellé pedig társul még két 48 MP-es kamera, valamint még egy lencse, de arról nincs információ.

Hardveresen is a legjobbak között lesz a termék, hiszen egy Snapdragon 8Gen1 SoC Plus fog majd dolgozni a készülékben, ami mellé minden bizonnyal minimum 12 GB RAM fog társulni. Hivatalos megjelenési dátum még nincs, de akár már napokon belül is megjelenhet ennek a pontos dátuma.


Forrás