Újabb készülékgyártó mobilja lángolt, majd robbant

A hónap közepén írtunk róla, hogy egy Xiaomi Mi 5 Pro nem túl kellemes élményben részesítette tulajdonosát. Most pedig egy másik kínai cég telefonja kapott lángra, de itt legalább személyi sérülés nem keletkezett.


A srác elég hatásos módját választotta, hogy mindezt a Lenovo tudtára hozza, ugyanis Twitterre tett közzé egy posztot és pár képet is lőtt az esetről. A szóban forgó eszköz, egy Lenovo Vibe K4 Note volt, azért ha neked is ilyen van, nem kell parázni. Hiszen tavaly január óta, van forgalomban ez a mobil és eddig ez az első ilyen hír róla. A készüléket alapos kivizsgálásnak vetették alá és az elsődleges információk alapján az akkumulátort valamilyen külső sérülés érte, így történhettek meg, a fent leírtak.A K4 Note nálunk nem került hivatalosan forgalomba, de ettől függetlenül szert lehet rá tenni, nagyjából 80 ezer forintért. Ezért a pénzért 5,5 hüvelykes full HD megjelenítőt, nyolc magos Mediatek MT6753 processzort, 3GB belső memóriát és 13 megapixeles hátlapi kamerát kapunk.