Újabb országokban jelent meg a Samsung Wallet

A dél-koreai vállalat a napokban újabb országokban tette elérhetővé a Samsung Wallet alkalmazást, hamarosan pedig újabb piacokra érhet majd el. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről.

A Samsung tavaly nyáron, júniusban mutatta be a Samsung Wallet-et, aminek az a lényege, hogy egy felület alá kapcsolja össze a Samsung Pay és Samsung Pass alkalmazásokat.

Elsőként Dél-Koreában volt csak elérhető ez a lehetőség, de később globálisan is megjelent, amihez folyamatosan csatlakoztak az országok.

Forrás:gsmarena

A napokban újabb helyeken vált elérhetővé, így már összesen 29 tagot számlál azon országok száma, ahol működik a Samsung Wallet. A bevezetés valamikor január végén fog megtörténni, de pontos dátumok egyelőre még nem ismertek. Az új régiók a következőek:

  • Ausztrália
  • Brazília
  • India
  • Tajvan
  • Malajzia
  • Szingapúr
  • Hongkong
  • Kanada

Ennek az alkalmazásnak az a lényege, hogy az összes bankkártyánkat, ajándékkártyáinkat és mindenféle kártyát egy helyen tudunk kezelni. Mindezek mellett a Samsung együttműködik a BMW-vel és a Hyundai céggel is, így az autók digitális kulcsát is ide tehetjük. Továbbá egy helyen tudhatjuk a jelszavainkat, sőt még a kripto valutákhoz is hozzáférhetünk ezen keresztül. Sajnos itthon nem működik még a Samsung Pay sem, így nem tudni, hogy mikor érhet ide el ez a lehetőség.


Forrás