Valaki megint spoilerezett az Apple-nél a WWDC előtt

A mint ahogy a tavalyi iPhone bemutató előtt, úgy tűnik, hogy valaki ismét hibázott az Apple-nél, ennek köszönhetően pedig információk szivárogtak ki a show-n bemutatkozó egyik újdonságról. Ezúttal egy applikációról van szó, ami a hivatalos bemutató előtt került fel az App Store rendszerébe.

Az egyik szemfüles felhasználó bukkant rá az egyszerűen csak Files néven fenn lévő alkalmazásra, melyet meg is osztott twitter oldalán, egyértelműen egy fájlkezelőről van szó melynek fejlesztője az Apple Inc. Az iOS 10 egyik új funkciója miatt az összes előre telepített alkalmazást letölthetjük a Store-ból, ha véletlenül letörölnénk őket, ennek köszönhető a mostani spoiler is. Azóta persze már leszedték az applikációt melyről azért nem árt megjegyezni, hogy csak a 64 bites készülékeket támogatja, vagyis a régebbi 32 bites iPhone készülékeken nem lesz elérhető. Ezzel viszont kijelenthetjük, hogy valóban vége van az Apple-nél a 32 bites korszaknak.

Kíváncsian várjuk a ma 18 óra 45 perctől kezdődő WWDC-t, ahol a többi újdonság mellett biztosan megismerkedhetünk a Files több hasznos funkciójával is.