Vastagabb kerettel jöhet a Samsung Galaxy S23

s22

A dél-koreai gyártó következő évben megjelenő csúcskészülékéről most újabb szivárgások érkeztek meg. Mutatjuk, hogy miben fog változni a Samsung Galaxy S23 az előd modellekhez képest.

A Samsung Galaxy S22 sorozat még februárban jelent meg, de szinte már a bemutatás óta folyamatosan érkeznek a szivárgások a Samsung Galaxy S23 sorozatról és már több mindent is megtudhattunk róluk, most pedig újabb információk szivárogtak ki az alap modellről.

Eddig azt már szinte biztosra vehetjük, hogy a sorozat minden tagjában egy Snapdragon 8Gen2 SoC fog dolgozni, ami az év vége fele kerülhet majd bemutatásra, emellett pedig szoftveresen a legújabb Android 13 fog majd futni rajta.

Állítólag a kijelző is tovább fog javulni, a legújabb szivárgás szerint viszont a Samsung Galaxy S23 készülék az előd modellhez képest 0,3 mm-el vastagabb keretet fog megkapni, ami arra is utalhat, hogy egy kicsit nagyobb lesz majd a termék, egyúttal pedig az akkumulátor kapacitás is tovább nőhet majd a nagyobb készülékházban.

Azt egyelőre nem tudni, hogy ez miért történhet majd meg és mi célja van ennek a változtatásnak, de hamarosan biztosan erre is fény derül.


Forrás