Vázlatokon a hajlítható kijelzővel érkező Samsung mobil

Már régóta lehet hallani a Samsung álltal project valley kódnéven emlegetett eszközről, a tervek szerint ez egy hajítható kijelzővel rendelkező okostelefon lenne. Adott már be több szabadalmat a dél-koreai cég ezzel kapcsolatosan, de eddig nem láttunk képet, hogyan kivételeznék a készüléket.

Elérkezett viszont ennek az ideje is, az első pletykák szerint 2016-ban jött volna a Galaxy X széria első tagja, de a Samsung állítólag elnapolta a megjelenési dátumot 2017-re. Ez a “csukló” első ránézésre hasonló mint amit a Microsoft Surface Book-nál láthatunk, de ott a megjelenítő nem hajlik, így egészen más technológiáról van szó. Sokkal többet nem tudtunk meg, viszont már van legalább elképzelésünk, hogyan fog kinézni a mobil.

MEGOSZTÁS