Végleg megszűnnek az iPod készülékek

Úgy tűnik, hogy az amerikai gyártó, végleg lemondott az iPod készülékekről, hiszen az utolsó eddig kapható terméküket is megszüntették. Mutatjuk a részleteket.

crypto50

Az Apple még 2007-ben mutatta be az első iPod Touch készüléket, ami annak idején nagyon népszerűnek számított. A termék jellegzetessége az volt, hogy egy időben mutatkozott be az első iPhone készülékkel és hardveresen szinte teljesen megegyeztek, szinte az egyetlen különbség az volt, hogy nem lehetett velük telefonálni.

Az utolsó iPod Touch készüléket 2019-ben mutatták be, a termékbe vetett jövőbeli célokat pedig már itt sejteni lehetett, hogy nem lesz hosszú életű, hiszen nem sok különbség volt az előd modell és az újabb termék között.

Mivel az eladások folyamatosan csökkentek világszerte, így a cég arra az elhatározásra jutott, hogy megszünteti az utolsó sorozatot is, mivel nem feltétlenül éri meg a gyártása.

Állítólag addig lesz még ezekből készlet, amíg a készletek tartanak, utána pedig, aki hasonló típusú termékeket szeretne vásárolni, más gyártó termékeit kell majd megvásárolnia. Az Apple természetesen nem szomorú, hiszen már több olyan terméke kapható, ami helyettesítheti az adott terméket. Egy biztos, a piac számára meghatározó volt ez a sorozat.


Forrás