Végre itthon is bankkártyaterminál válhat az okostelefonokból

Már a magyar kereskedők is használhatják mobiljukat fizetésnél kártyaelfogadásra. Így mostantól terminált sem kell majd igényelni azoknak, akik eddig nem tették elérhetővé kártyás fizetést.

Nagyjából másfél hónap múlva lép életbe az a szabályozás, ami kötelezővé teszi az elektronikus fizetési lehetőség biztosítását az online kasszával rendelkező kereskedőknek. Az Androidos mobilokra végre itthon is megjelent a Mastercard Doppio programja, a szolgáltatás elindításában pedig nagy szerepe volta Fizetési Pont SoftPos fejlesztésének is. A SoftPos használatához ugyanis elég egy regisztráció és egy NFC chipes okostelefon. Akár 80 forint állami támogatást is igényelhetnek azok, akik ezt a megoldást szeretnék bevezetni saját üzletükben.

Szász Ferenc, a Mastercard üzletfejlesztési igazgatója kiemelte, hogy a SoftPos szükségtelenné teszi más eszközök beszerzését a fizetések fogadásához. Továbbá elmondta, hogy a Doppio program indulása óta a Mastercard már több mint 19 ezer terminált helyezett ki.

Forrás: Egyed Peter – Mastercard

Fekete Diána, a Fizetési Pont szóvivője hozzátette, hogy a technológia nem drágább, mint egy hagyományos POS-terminál használata.

Január 1-től az online kasszával rendelkező kereskedőknek biztosítaniuk kell legalább egyféle elektronikus fizetést, ezért érdemes az érintetteknek minél előbb megkezdeni egy Pos terminál vagy egy NFC-s okostelefon beszerzését.