Videón a 64 megapixeles kamerával ellátott Redmi mobilok tömeggyártása

A Xiaomi megerősítette, hogy hamarosan érkezik az első 64 megapixeles kamerával ellátott telefonjuk, melynek gyártásáról most egy videó is érkezett.

A múlt héten a Xiaomi bejelentette, hogy idén az utolsó negyedévben fog megjelenni az első olyan készülékük, amiben már 64 megapixeles kamera lesz. A telefon a Redmi logójával érkezik és már folyik a tömeggyártása, erről Lu Weibing, a Redmi Brand vezetője osztott meg egy rövid videót.

A képkockákon láthatjuk, hogy három függőlegesen elhelyezett és egy oldalsó kamerát fog kapni a szóban forgó eszköz. Az is leszűrhető, ahogy egy kicsit beletekinthetünk az éppen gyártósoron készülő mobilba, hogy nem látható előlapi kamera működéséért felelő mechanizmus. Ebből egyértelműen kiderül, hogy nem a Redmi K20 szériához hasonló pop-up előlapi kamerát kap az újdonság.

redmi-64-megapixel

Weibing azt is megosztotta velünk, hogy körülbelül két hete kezdték meg a tömeggyártást. A Xiaomi augusztus 7-én tartotta Pekingben a Xiaomi Future Imaging Technology kommunikációs konferenciáját. Itt megtudtuk Lin Bin-től, a Xiaomi társalapítójától és elnökétől, hogy következő telefonjukban a Samsung által május elején leleplezett ISOCELL Bright GW1 szenzor kap majd helyet. Ennek köszönhetően a felbontás 34%-kal növekedni fog, és egy jó minőségű fotó akár 19 MB helyet is foglalhat. Azt, hogy milyen néven fog érkezni ez a mobil, egyelőre még nem tudni, de ha igazak a pletykák, akkor talán a Redmi Note 8 összeszereléséből láthattunk részleteket.

FORRÁSsparrowsnews
MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalamat, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.