Laptop vagy PC kicsomagolás és használat!
Olvasási idő 3-4 perc!
A kicsomagolás:
A kicsomagolás nagyon sok embernél eseményszámba megy, ami nem meglepő hiszen nem mindennap vesz az ember új gépet, amin dolgozik és cégek esetén sem hallottunk, hogy az összes gépet egy ember szerencséje kicsomagolni.
A kicsomagolás, több okból lehet egy igazi élmény. Elsősorban azért, mert vannak olyan hordozható vagy asztali gépek, amiknek már a csomagolása is annyira szép és letisztult, hogy arra rákell készülni.
Szinte felejthetetlen az illat főleg amikor először látjuk meg az gépet – ennek persze előfeltétele használt gépek esetén, hogy a korábbi tulaj vagy tulajok megőrizzék az eredeti dobozt legalább.
Nyugodtan csomagoljuk ki a doboz tartalmát, ne kapkodjunk adjuk meg a módját még akkor is ha nem hoz lázba, mert legalább tudjuk, hogy mit kaptunk, illetve jobb híján visszapakolhatunk a dobozba mindent, ami nem kell ideiglenesen, annál kisebb helyen úgysem fér el. (kivéve, ha óriási a doboz).
Jöhet is a következő lépés a bekapcsolás.
A bekapcsolás és/vagy felnyitás:
A laptop vagy PC a bekapcsolás után jó eséllyel telepítve is lesz így addig is töltődik a gép de ha nem akkor legalább ellenőrizzük a töltő és a gép működését is.
Rutinosaknak elég lehet ha bekapcsolás előtt félretesznek mindent, ami nem szükséges a töltéshez és bekapcsoláshoz. Ellenőrizzük, hogy minden töltéshez szükséges alkatrész jó sorrendben és jól van összekapcsolva egymással, illetve nem árt ellenőrizni adott esetben a hosszabbító bekapcsolását is, láttunk már veteránokat fejet vakarni, azon, hogy miért nem történik semmi a töltő bedugása után.
Az első bekapcsolás előtt, nyugodtan mehet töltőre a gép, mert a laptopokat szabvány szerint nem töltik csutkára az asztali gépek meg el se indulnak áram nélkül.
Bekapcsolás után a felnyitás nem tűnik elsőre fontos kérdésnek mégis okozhatunk és okozunk is hosszú távon károkat.
Vannak olyan laptopok, amiknek csukott vagy lehajtott állapotban szemből látunk egy kis helyet az ujjunknak, na az pontosan arra való, hogy középen nyissuk fel a kijelzőt, hogy elkerüljük az oldal irányú nyitást, ami hosszú távon a kijelző hajlását okozhatja. (Rosszabb esetben pedig részlegesen vagy teljesen sérülhet a kijelző és nem fogunk látni rajta semmit.)
DE, ha esetleg nem várna ez a kialakítás a laptop elején, akkor is nyugodtan középen nyissuk fel a kijelzőt, hogy elkerüljük a korábban említett hajlást.
Nyitás közben figyeljünk arra, hogy ne hirtelen nyissuk, hanem szépen lassan, nem kell kapkodni, mert sérülhet pl a szalagkábel, ami az alaplaptól közvetíti a jelet a kijelzőnek.
Van már olyan megoldás is, amikor a csukott laptopot a kijelző egyszerű nyitásával bekapcsolhatjuk így nem szükséges a bekapcsoló gomb használata.
PC esetén könnyebb dolgunk van, mert nem kell semmit nyitogatni, elég lehet ha kétszer megnézzük, hogy minden a helyén van-e és csatlakozik-e, ahova kell.
A kikapcsolás és/vagy alvó állapot:
Kezdjük is azzal, hogy sokak szerint az alvó állapotnak nem sok értelme van azon túl, hogy a nem kívánatos képernyő kímélőt ne lássuk, ami egyébként nem kíméli a képernyőt főleg, hogy sokan zárolási hátteret is beállítanak de ami fontosabb, hogy alvó módban sok esetben csak a kijelző pihen a gép maga nem.
Asztali gépeknél a kikapcsolás nem nagy feladat, de érdemes kikapcsolás előtt, elmenteni azoknak az ablakoknak a tartalmát, amit befogunk zárni és ne a gép zárja be kikapcsoláskor, mert adott esetben nem is enged kikapcsolni a megnyitott program – szóval: 1. munka mentése / 2. ablak bezárása / 3. gép kikapcsolása.
Ezen felül, amikor a laptopot kapcsoljuk ki, előtte inkább kétszer mint egyszer se alapon de ellenőrizzük, hogy nincs-e oda nem illő anyag pl kapocs, töltő vagy jack csatlakozó a csukás előtt a billentyűzetnél, mert nagyon kellemetlen, amikor lecsukjuk és hallunk egy reccsenést, mert az jó eséllyel a kijelzőnk törését jelzi.
Fontos: hogy a túl erős, már szinte lecsapás szerű csukás is okozhat törést.
A Tisztítás:
A megfelelő tisztítás is legalább annyira fontos, mint a helyes töltés vagy használat.
Alapvetően, ami biztos, hogy bármilyen kendő és tisztítószer használat esetén a tisztítószert vigyük fel a kendőre és azzal töröljük le, amit szeretnénk, ne közvetlenül vigyük fel, mert károkat okozunk vele a bevonaton, legyen az kijelző, monitor, billentyűzet, trackpad, egér vagy más. Ezután pedig ha csíkos maradt a kijelző akkor a rongy másik felével vagy egy másik ronggyal töröljük csíkmentesre a kijelzőt.
Hagyjunk magunknak annyi pihenőt a szünetek alatt, hogy az ételt-italt ne a gép közvetlen közelében együk-igyuk, mert az visszafordíthatatlan anyagi károkat okozhat és okoz általában és egyébként se bámuljuk még az ebéd vagy szabadidőben is, amit munka közben is nézünk.
Ha tehetjük, akkor minden használat előtt és után vagy ha nagyon zavaró maszatolás van akkor abban a pillanatban töröljük vagy szedjük le a koszt a gépünkről, ahogy tehetjük.
A végszó:
Kis odafigyeléssel szinte észrevétlenül tisztán és gyári állapotban tarthatjuk gépünket legyen az hordozható vagy asztali és nem azon kapjuk magunkat, hogy nem látunk ki a koszból miközben ropog a billentyűzet a morzsáktól.
Cikk sorozatunk első része itt: Első rész: Hogyan válasszunk új/használt laptopot vagy PC-t?!
A következő részben többek között a töltésről, tokokról-táskákról és a töltésről lesz szó!
További szép napot kívánunk minden kedves olvasónknak!