
2022-ben már az Apple M1-nél is erősebb processzorokkal dobná piacra eszközeit az Apple.
Mint tudjuk az idén debütáló Apple M1 processzor 5 nanométeres gyártástechnológiával készült. Ezt a cupertinói cég még megfűszerezte azzal, hogy a végletekig optimalizálta a chipet, ezért képes olyan bődületes teljesítményre mint amit a teszteken láthattunk. Az Apple azonban úgy néz ki, hogy nem áll meg itt, hanem még nagyobb teljesítményt csikarna ki a jövő processzoraiból. A vállalat ugyanis a TSMC-től 2022-re már berendelte a 3 nanométeres processzorokat, de a 4 nanométeresek is tervben vannak.
Az ügyben jártas források szerint a fent említett lapkákat valószínűleg a jövőben érkező iPadekbe és Macbookokba fogják bele pakolni. Ez azt jelenti, hogy egy évig még biztosan 5 nanométeres processzorokkal szerezhetjük be az Apple termékeket, hacsak év közben nem állnak elő mondjuk egy 5 nm+ processzorral. Állítólag a TSMC már majdnem készen áll a tanúsítási folyamattal, így jövőre elkezdheti a próbagyártást, míg a tömeggyártás 2022-ben történik.