Ebből a tíz mobilból adták el a legtöbbet a harmadik negyedévben

phones-cover

Megérkezett a Canalys legfrissebb kutatásának eredménye az elmúlt negyedévben legtöbbet értékesített mobilokról. Az első helyet ezúttal is az Apple egyik készüléke harcolta ki magának.

gsmring_webshop_banner

A Canalys nyilvánosságra hozta a harmadik negyedéves statisztikai adatait. A cég ahogy már sokadszor most is azt vizsgálta, hogy az elmúlt negyedévben mely telefonokból értékesítették a legtöbbet. Ez alapján megállapítást nyert, hogy 2020 harmadik negyedévében is az iPhone 11 volt a legnépszerűbb telefon a felhasználók körében. Ebből összesen több mint 16 milliót adtak el három hónap alatt. A második lett a jelenleg legolcsóbb Apple mobil, az iPhone SE (2020), amiből több mint 10 millió talált gazdára. A harmadik a Samsung Galaxy A21s, ebből körülbelül annyit értékesítettek mint az iPhone SE-ből. A negyedik helyen a Galaxy A11 lett a befutó, ötödikként pedig a Galaxy A51 végzett.

Ha a te is készülékvásárlás előtt állsz, akkor azt javasoljuk, hogy nézd meg webáruházunk kiemelt ajánlatait, hiszen kedvezményes áron vásárolhatod meg az alábbi készülékeket:

iPhone 11 128 GB – 257.990 Ft
Galaxy A21s 3/128 GB – 71.990 Ft
Galaxy A51 4/128 GB – 99.990 Ft
Redmi 9C 3/64 GB – 47.990 Ft

Természetesen a (Xiaomi) Redmi mobiljai sem maradtak le a listáról, ezek között a legnépszerűbb a Redmi Note 9 vagy egyes piacokon Redmi 10X volt, ebből több mint 6 milliót adtak el. Utána hetedikként a Redmi 9 következik. A nyolcadik ismételten egy Samsung mobil, név szerint a Galaxy A31 lett. A kilencedik helyre a Redmi 9A-nak sikerült beérnie, a listát pedig a Galaxy A01 Core zárja körülbelül 5 millió eladott példánnyal.