Hibát hibára halmoz az Apple

iphone-11-cover

Az Apple a napokban mutatta be legújabb készülékeit, ugyan statisztikák még nincsenek az előrendelési számokról, de már most levonhatunk néhány következtetést.

REVO2Már megszokhattuk, hogy az Apple elég drágán kínálja telefonjait, ez  több országban nem igazán jelent problémát, de a világ második legnagyobb piacán igen. Kínában rengeteg helyi gyártó olyan alacsony áron árulja saját telefonját, hogy azzal nem tud versenybe szállni a cupertinoi cég. Ráadásul a kínaiak az amerikai árhoz képest 10,5-12,5%-al többet fizetnek a régebbi Apple telefonokért, ami az iPhone 11 Pro és Pro Max esetében akár 18-23%-ra is nőhet, tehát jóval drágábban lehet majd megvásárolni őket, mint az Egyesült Államokban. Bár ha már itt tartunk itthon is jelentősen drágábban lehet beszerezni az új iPhone-okat, mint a tengerentúlon, csak éppen kis országunk nem sorolható a jelentősebb piacok közé.

Az Apple láthatóan nem tanult az elmúlt egy évben történtekből és a most bemutatott iPhone 11 Pro és iPhone 11 Pro Max modelleket ugyan azon az áron árulja mint a tavalyi XS szériát, de ezen kívül van még egy másik probléma a cég mobiljaival.

Az 5G hiánya

Annak ellenére, hogy a gyártók többsége már a második 5G képes telefonját teszi elérhetővé az új iPhone termékcsalád 5G nélkül kerül majd forgalomba. Bár sok helyen még nincs 5G, de aki egy 5G-s telefon vásárlásán gondolkodik nem fog venni egy új iPhone-t, hogy pár hónap múlva lecserélje egy másik telefonra ha már rendelkezésére áll az 5G. Az egyre nagyobb ütemben bevezetésre kerülő 5G egy nagyon erős támpont lehet a legtöbb gyártó számára, mert aki most ilyen telefon vesz, az pár évig biztosan nem vásárol másikat. Az Apple most erről lemaradt, nem sikerült neki 5G modem beszállítót szereznie.

5g-image

A fentiek alapján tehát még kérdéses, hogy mennyire lesznek népszerűek az iPhone 11 Pro és iPhone 11 Pro Max készülékek. Azért valljuk be kamerában nagyon ott vannak, de láttunk már hasonlót. A teljesítményre pedig biztosan nem lesz panasz az A13 lapkának köszönhetően, de egy átlagfelhasználó nem fogja teljes mértékben kihasználni a rendszerchip erejét. Kíváncsian várjuk az eladási mutatókat, már ha közzéteszi őket az Apple.

MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalam, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.