Hivatalos: érkeznek az USB Type-C csatlakozóval felszerelt iPhone készülékek

Az amerikai vállalat hivatalosan is megerősítette a napokban, hogy a jövőben USB Type-C csatlakozóval felszerelt iPhone készülékek érkezhet. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről.

Arról már többször írtunk nektek, hogy az Európai Bizottság hivatalosan is megszavazta, hogy a 2024-es évtől csak USB Type-C csatlakozós okostelefonokat dobhatnak piacra a gyártók, aminek az igazán nagy „vesztese” az Apple.

Lényegében nem is biztos, hogy rosszul jár majd a cég ezzel, hiszen gyorsabb töltéssel érkezhetnek majd az új iPhone okostelefonok, persze ettől függetlenül a cég vezetés nem túl boldog, viszont elfogadják a döntést.

Ezt a hírt az amerikai vállalat marketing vezetője is hivatalosan megerősítette, viszont pontos időpontot nem adtak meg, míg nem tudjuk, hogy a következő iPhone 15 sorozat már az új porttal fog-e érkezni, avagy sem.

Ha a szabályozást nézzük, akkor még beleférne törvény beiktatás előtti időszakba a Lightning csatlakozóval felszerelt iPhone 15 sorozat, de nem tudjuk, hogy meddig fogja húzni a cég.

Arról egyelőre még nincs hír, hogy az EU-n kívül változik-e a csatlakozó port, viszont a forrás szerint ez nem valószínű. A cég viszont azt megerősítette, hogy bízik a mérnökeiben, így próbálja a jövőben is a saját útját járni.


Forrás