Plutus: Ingyen Netflix vagy Disney+ – Te melyiket választod?

Korábban több cikk is született a Crypto.com mobilalkalmazásáról, ami mellé egy bankkártyát is lehetett igényelni. Most egy hasonló szolgáltatást szeretnék nektek bemutatni, ami jóval több előnyt ad és már az ingyenes csomagban is 3 százalék a pénzvisszatérítést kínál.


Elsőnek viszont kezdjünk egy kis bevezetővel a kriptókról. A Bitcoin többek között pont azért jött létre, hogy véges készletével ellenálljon az inflációnak. Az elmúlt hónapokban a forint vásárlóértéke eléggé megcsappant, a boltokban egyre kevesebb terméket kapunk a pénzünkért, a legtöbb helyen hónapok óta csúsznak felfelé az árak, a fizetésünk viszont ilyen mértékben nem emelkedik. A munkahelyen hiába adnak 10 százalék fizetésemelést az év elején, ha azt elviszi az infláció. A legutóbbi adatok szerint 9 százalék körüli az infláció jelenleg hazánkban, de már most hallani olyan híreket, hogy ez hamarosan kétszámjegyű lesz. Sőt, ezek csak a hivatalos adatok amik nyilván egy kicsit kozmetikázva vannak, hiszen a termékek többségének az ára valójában nem 9-10 százalékkal emelkedett, van ami már kétszer annyiba kerül mint korábban.

Kép: kriptokereso.com

Mostanában megpróbálják elhitetni az emberekkel, hogy az infláció jó dolog. Pedig valószínűleg annak senki sem örül, ha a félre tett pénze évről-évre egyre kevesebbet ér, és azon a milliókon amik egykor egy kisebb lakást értek, mára csak egy használt autót lehet venni. Az infláció ellen sajnos sokat nem tudunk tenni, átmenetileg megoldás lehet ha mondjuk forintról dollárra vagy euróra váltunk, de az infláció minden országban jelen van, így hosszú távon a probléma továbbra is fenn áll. Eggyel jobb ötlet aranyba fektetni, ennek őrzése és szállítása viszont nem olyan egyszerű feladat. Persze vannak olyanok, akik megengedhetik az ilyen plusz költségeket maguknak, de ők biztosan nem az átlagemberek.

A 2008-as pénzügyi válság idején pont a fenti problémák miatt született meg a bitcoin. Az ára ugyan meglehetősen volatilis, de hosszútávon mindenképp értékálló. A kor követelményinek megfelelően digitális, könnyen „hordozható” és más számára minimális költséggel „utalható”. Manapság már elég egy telefon, egy mobilalkalmazás és bármikor bárhol lehet bitcoinnal fizetni bankkártyával egy gyors fiatra váltást követően. A bitcoin után megszülettek az altcoinok, ezek egy részének az a célja, hogy átvegye a vezető szerepet a legnagyobb kriptovalutától vagy éppen teljes mértékben fizetőeszközként tudják majd használni őket. Ettől viszont meglehetősen még távol vagyunk, egyelőre még csak nagyon kevesen kriptóznak. Ezért első körben meg kell ismertetni az emberekkel a kriptovaluták működését és világát.

PLUTUS

A Plutus már régóta a piacon van, de leginkább az elmúlt időszakban került fel a kriptovilág térképére a cég. Egyszerű, mindenki számára könnyen átlátható metodikát kínálnak: kártyás vásárlásaink után egy Pluton nevű kriptavalutát kapunk, amit gyűjtögetve még több előnyhöz juthatunk. Dönthetünk viszont úgy is, hogy a birtokunkban lévő Pluton-t (PLU) eladjuk, ezzel persze leginkább akkor érdemes majd élni ha az eladást követően nyereséget tudunk realizálni. A PLU értéke a többi kriptóhoz hasonlóan folyamatosan változik, a cikk írásának pillanatában 8.20 dollár, a hónap elején 15 dollár felett is volt, a mindenkori maximum 32 dollár, de volt 1 dollár alatt is korábban. Ha a pénzed úgyis elköltöd tankolásra, számlákra, kajára a Plutus használatával legalább PLU-t kapsz érte, aminek az ára a későbbiekben jóval magasabb is lehet. Most még időbe vagy, ne akkor kezd el gyűjteni a PLU-t amikor már jóval magasabb az ára és egyre kevesebbet kapsz belőle a vásárlásaid után.

Plutus

Az ingyenes csomag 3 százalék pénzvisszatérítést (cashback) és egy előnyt (perk) foglal magában. Ezeket tovább tudjuk növelni, ha előfizetünk egy másik csomagra vagy PLU-t gyűjtünk/vásárolunk. A cashback akár 8 százalékig feltornászható és a perkek tekintetében is a 8 a maximum. Azt fontos megemlíteni, hogy a havonta begyűjthető cashback minden minden csomagnál más és más, az ingyenesnél például havi 250 euró költés felett már nem jár a cashback. Nyilván erre azért van szükség, hogy ez a reward modell fenttartható legyen.

Nézzük mik azok a perkek

A perkek lényegében választható előnyök, amik között garantáltan mindenki megtalálja a leginkább neki valót. Van köztük Netflix, Spotify, Disney+, Apple One, Amazon Prime és Curve Black előfizetés. Ha ezek közül én mondjuk kiválasztom a Disney+-t (itthon június 14-én indul) akkor minden hónapban visszakapom az előfizetés árát PLU-ban. A felsorolt perkek csak egy része a teljes listának, a többi perk esetében egy 10 eurós összeghatár van megszabva. Erre egy rövid példa: ha nekem a Disney+ mellett az ALDI a másik aktív perk, akkor egy 10.000 forintos ALDI-s vásárlás után 10 eurót (kb. 3970 Ft, a cikk írásakor) rögtön vissza kapok PLU-ban. Ez viszont csak egy vásárlásra igaz, ha ezt egyszer már kihasználtam az adott hónapban, akkor utána már csak a 3 százalék cashback-et kapom. A 3 százalék cashback egyébként a 3.950 forinton felüli 6050 forintra is jár.

A perkek listája a következő:

Netflix / Spotify / Disney+ / Apple One / Amazon Prime / Curve Black – (teljes előfizetés)

Apple Credit / ASOS / EBAY / Delivero Plus / UBER Eats – (10 euró)

Just Eat / Starbucks / UBER / Shell / Booking – (10 euró)

airbnb / Aldi / Sainsburys / Lidl / Tesco – (10 euró)

Szerencsére egy perk esetében sem kell elköteleznünk magunkat, akár minden hónapban választhatunk egy másikat. Én leginkább úgy szoktam töltögetni a kártyát, hogy mindig költés előtt, ne bukjak az euró-forint árfolyamon.

Előfizetési csomagok

Összesen 7 csomag áll a felhasználók rendelkezésére, ezek közül három havidíjas, a másik négy pedig az alapján határozza meg a cashback százalékát és a perkek számát, hogy mennyi PLU van a tárcánkban. Utóbbi csomagok esetében NFT-ket is lehet majd szerezni, ez a funkció viszont még nem él, indulását erre az évre tervezik.

Starter

3% cashbach 250 euróig

1 perk

1%-os díj a váltón

Everyday

3% cashbach 2000 euróig

2 perk

0%-os díj a váltón

Premium

3% cashbach 22.500 euróig

3 perk

0%-os díj a váltón

 

Hero

250 PLU kell hozzá

4% cashback

4 perk

NFT

Veteran

500 PLU kell hozzá

5% cashback

5 perk

NFT

Legend

1000 PLU kell hozzá

6% cashback

6 perk

NFT

G.O.A.T.

2000 PLU kell hozzá

8% cashback

8 perk

NFT

Egy nagyon elvont példa, de ha mondjuk valakinek sikerül összegyűjteni 2000 PLU-t akkor 8% cashbacket kaphat, viszont ha csak az ingyenes csomagban van akkor havi 250 euróig kapja meg a 8%-ot felette már nem jár a cashback. Ebből adódóan a PLU mennyiség mellé érdemes a költéseink alapján leginkább nekünk megfelelő fizetős csomagot választani.

A mobilapp

A mobilalkalmazás nagyon könnyen átlátható, magyar nyelven egyelőre nem érhető el, de annyira egyszerű, hogy erre nincs is szükség. A főoldalon a költéseinket és az egyenlegünket láthatjuk, minden Plutus account mellé jár egy brit bankszámla is. Erre kell eurót utalni, hogy a kártyánkat tudjuk tölteni vele. Mivel a Revolut középárfolyamon vált, az euró-forint váltást ott érdemes megejteni. A Revolutról utalt euró (hétköznapokon) pár másodperc alatt megszokott érkezni a brit számlára, ezt követően pedig már nincs más dolgunk mint feltölteni vele a kártyát.

Az appban van lehetőségünk a kártya a befagyasztására, PIN kód megtekintésére és elvesztett kártya bejelentésére. Itt tudjuk a perkeket is kiválasztani, a profil menüpont alatt pedig több beállítás van, például: személyes adatok, beállítások, előfizetési információk, meghívottak.

Mivel pénzügyi alkalmazásól van szó, a regisztráció folyamán itt is igazolnunk kell személyazonosságunkat, ehhez valamilyen hivatalos irat és egy szelfi kell. A lakcímünket is meg kell adni, ide fogják postázni a kártyát.

Plutus DEX

A Plutusnak van egy webes felülete, itt ugyanazokat a beállításokat tudjuk elérni mint a mobilalkalmazásban, de van még néhány extra funkció is. Összeköthetjük például a fiókunkat Metamask kriptotárcánkkal, ha mondjuk ki szeretnénk utalni a PLU tokeneket. Ilyen esetben a Metamaskban „tárolt” PLU és az alkalmazásban „lévő” PLU mennyisége összeadódik, tehát ha mondjuk 200 PLU van a Metamaskban és 50 az alkalmazásban akkor a szükséges 250 megvan a Hero szinthez.

Egyelőre csak a webes felületen tudjuk eladni a PLU tokeneket euróért, a mobilappban erre nincs lehetőség. Szintén itt tudjuk a kártyánkat kriptóval feltölteni, a mobilapp erre nem ad lehetőséget. PLU tokneket csak itt tudunk vásárolni, ha nem nincs regisztációnk olyan tőzsdékre (pl. Kucoin) ahol listázva van a PLU.

Plutus tapasztalatok

Most írhatnám, hogy eddig semmi negatívumot nem tudok mondani a Plutussal kapcsolatban, de ez nem igaz, mert már rögtön az első használatkor levont egy Pos díjat az euró-forint váltás miatt. Ennek körülbelül 0,6 eurós (kb. 235 Ft) költsége volt, ami elég sok ahhoz képest, hogy csak egy 180 forintos üdítőt vettem. Kellett egy kis utánajárás mire kiderült, hogy a Plutus kártyát csak Curve mögül érdemes használni, mivel ilyenkor a Curve végzi az euró-forint váltást, ezért nincs Pos díj.

Plutus

A Curve ingyenes csomagjában ez 1000 euróig (kb. 396 ezer Ft) hétköznap ingyenes. (Frissítve: 2022.08.31-ig hétvégén is ingyenes a Curve-nál a váltás) Ha valaki ennél többet költ, érdemes a Curve Black csomagra előfizetni, abban éves szinten 15.000 euróig ingyenes a váltás. A Curve Black egyébként perk-ként is választható, tehát a 9.99 eurós havidíj PLU-ban visszajár.

Ha nincs még Curve fiókod itt létrehozhatsz egyet, amennyiben az én linkemet használod 5 fontot (kb. 2300 Ft) kapsz érte. 

A fenti kis történetet leszámítva egyébként más rosszat nem tudok mondani, a lényeg, hogy mindenképp a Curve mögé kell tenni a Plutus kártyát, ha Magyarországon használjuk. A kártya és a számla feltöltése mondhatni azonnali, néhány másodpercen belül történik. A jó hír, hogy a Crypto.com-os kártyával ellentétben itt a gázszámla befizetésére is jár a cashback ami egy nagy előny a konkurenciával szemben. Hátrány viszont, hogy a PLU tokenek csak 45 nap elteltével íródnak jóvá a számlánkon. Ez kicsit számomra lemaradás a Crypto.com-hoz képest, ahol azonnal jött a CRO, de nyilván a későbbiekben ezen lehet még fejleszteni.Plutus

Mivel a Crypto.com nemrég alaposan lefaragta a cashback százalékokat, talán már nem is érdemes használni a kártyájukat, mivel az eddig 3 százalék cashbacket adó kártyára már csak 2 százalék jár és ezért még 4000 dollárnyi CRO-t is le kell kötni 180 napra. A Crypto.com-nál ahhoz, hogy 3 százalék pénzvisszatérítést kapj 40.000 dollárnyi CRO-t kell lekötni. Ezzel szemben a Plutus-nál a 3 százalék pénzvisszatérítését egy forintot nem kell fizetni/lekötni az ingyenes csomagban. Nem is véletlen, hogy amikor ezt a változást a Crypto.com bejelentette a PLU ára 8 dollárról egészen 18 dollárig kúszott, jelenleg a Plutus a legjobb platform ezen a piacon, a konkurencia egyelőre nem tud labdába rúgni mellette. A megfelelő perkek választásával az ingyen csomagnál havonta 17,5 eurónyi PLU gyűjthető, az Everyday esetében ez szám már 80 euró, a Premiumnál pedig 705 euró havonta. Ha az egyik perkként a Curve Black csomagot választjuk még +1 százalék cashbacket össze lehet szedni három általunk választott üzletben.

Annyit még érdemes tudni, hogy a Plutus egy külön bankszámlát tart fent a beutalásokra és a kártyák töltésére. A kettő közötti utalás előfordul, hogy csak banki nyitvatartási időben valósul meg. Ezért hétvégére érdemes előre gondolkodni és legkésőbb pénteken feltölteni a kártyát a számunkra hétvégére szükséges összeggel. Ez időnként hétköznap is fenn áll, ha elfogy a számláról a pénz akkor az IBAN-on beutalt összeget 9 után engedi az app a kártyára tölteni. Már dolgozik egy új megoldáson a Plutus csapata, hamarosan nem így működik majd a kártya feltöltése.

Ingyen PLU 10 dollár értékben

Ha szeretnél már a regisztráció során 10 dollárnyi (kb. 3970 Ft) PLU-t begyűjteni, ezen a linken keresztül regisztrálj. A meghívókódodat ezt követően megoszthatod barátaiddal és mind a ketten 10 dollár értékű PLU-t fogtok kapni a sikeres regisztráció után. Egy regisztráció akkor minősül befejezettnek, ha 20 eurót utaltál a számládra, csak ezt követően kapod meg az ingyen PLU-dat. Ez a 20 euró természetesem bármire szabadon elkölthető. Az utaláshoz szükséges adatokat megtalálod az alkalmazásban, (IBAN számlaszám, stb.) szerintem a legegyszerűbb ha Revolutról utalsz, már csak a forint-euró váltás miatt is. A kártyát a mobilappból kell megrendelni, a kiszállítás nekem néhány nap volt, ennél már többet kell várni rá, de tervben van a virtuális kártya, ami hamarosan érkezik és azzal Curve mögül már lehet majd fizetni a fizikai kártya nélkül is. Jelenleg még nem aktiválod a kártyádat addig nem tudod használni az alkalmazást.

Az oldalon található információk a szerző magánvéleményét tükrözik. A cikk nem valósít meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.