Mégsem lesz Galaxy S21 FE?

galaxy-s21-fe-cover

Dél-Koreából származó információk alapján úgy tűnik ki, hogy mégsem fog megjelenni a Galaxy S21 FE, amit októberre vártunk.

crypto50

Elsőként júliusban bukkant fel a Galaxy S21 FE a Kínai Hírközlési Hatóság oldalán, akkor a készülékről minden hardverspecifikációt megtudhattunk. Valamint voltak feltételezések, hogy ebből adódóan előbb megjelenhet, végül a hónap elején kezdtek el arról szólni a hírek, hogy októberben fog debütálni a mobil. Most viszont újabb fejlemények vannak az ügyben, méghozzá méghozzá elég negatívak. A dél-koreai DDaily információi szerint ugyanis a Samsung lemondta a Galaxy S21 FE-t. A hírportálnak állítólag a Samsung Electronics egyik illetékese mondta el, hogy októberben biztosan nem fog bemutatkozni a mobil, és fontolóra veszik azt is, hogy egyáltalán piacra dobják a Galaxy S21 FE-t.

samsung-galaxy-s21-fe-1

A DDaily szerint ennek oka, hogy jelenleg túl jól fogy a szeptemberben bemutatott Galaxy Z Flip 3, ami nem csak frissített hardverspecifikációkkal, hanem új dizájnnal is rendelkezik. Ráadásul ugyan az a Snapdragon 888 processzor van benne mint ami az S21 FE-be került volna. A másik számottevő probléma pedig a hónapok óta tartó chip hiány. Mivel egy olyan mobiltelefonról van szó amit még hivatalosan be sem mutattak, ezért megerősítést nem is várunk a gyártótól a fentiekkel kapcsolatban. Így csak az idei év további részének történései dönti majd el, hogy igaz volt-e a DDaily állítása.

galaxy-s21-fe-2

Az eddig kiszivárgott információk alapján egyébként az S21 FE Snapdragon 888 processzorral, 4370 mAh-s akkumulátorral mutatkozott volna be. A készülék előlapján 32 megapixeles kamera kapott volna helyet, hátlapján pedig 12+12+8 megapixeles modulok lettek volna. Az S21 FE 155,7 x 74,5 x 7,9 milliméteres méreteket és 176 gramm súlyt tudhatott volna magáénak.