Sokat fejlődhetnek az Exynos processzorok a jövőben

exynos

A dél-koreai vállalat saját processzoraira az utóbbi időben nem fektetett túl nagy hangsúlyt, emellett más gyártóknak is értékesítették azokat.

crypto50

A Samsung a legnagyobb processzorgyártók közé sorolható, hiszen az Exynos processzorok sok Samsung okostelefonban jelen vannak, viszont azért nem foglalják el a piacot olyan nagy számban, mert kevés gyártó használja ezeket a lapkákat.

Úgy tűnik, hogy a jövőben ez tovább változhat, hiszen a legújabb dél-koreai jelentések szerint a cég most a Samsung márkájú okostelefonokba fog csak specifikusan chipeket készíteni.

exynos

 

Tudni kell, hogy a Samsung egy hatalmas vállalat több divízióval. A chipgyártó részleg és az okostelefonok részlege teljesen külön állnak és eddig nem ápoltak olyan nagyon szoros viszonyt.

A vállalat valószínűleg csökkenteni akarja a más cégektől való függőséget és saját termékeire tud majd jobban koncentrálni, így ezek hatékonyabbak lehetnek, mint valaha.

Ez már látszik a Exynos 2200-as lapkán is, amint az AMD-vel közösen fejlesztett a cég. Ez az első ilyen lapka, amitől természetesen elsőre nem kell nagy csodát várni, viszont éveken belül kimagasló eredményekkel rukkolhatnak elő a fejlesztők.

Mindenesetre jó látni, hogy cégen belül erősebb kapcsolatok keletkeznek majd, így kevésbé alakulhat ki hiány, valamint akár olcsóbban is hozzájuthat majd a processzorokhoz a cég, így alacsonyabb áron tudja majd kínálni termékeit.


Forrás