Új logót kap a Google Chrome – ez lesz az új

Apró változás jön a Chrome felhasználók számára, a Google ugyanis bejelentette, hogy lecserélik a böngésző logóját. 

crypto50

A logó mellett természetesen a Chrome ikonja is változni fog, de túl nagy átalakulásra nem kell számítani. A böngésző logóját egyébként 8 év után változtatta meg a Google, utoljára 2014-ben nyúltak hozzá, előtte pedig 2011-ben cserélték le azt. 2011 óta egyébként nagy változás nem történt, a 2008-as logó volt az, ami a jelenlegiektől merőben eltért.

Az új logó esetében eltűnnek a különböző színek találkozásánál lévő árnyékok, a középen lévő kék kör ármérője nagyobb lesz, a színek teljesen egységessé válnak, marad a zöld, sárga és a piros, új piktogramot nem fogunk kapni. Az új Chrome logóval egyelőre csak a Canary kiadásban találkozhatunk, a Chrome felhasználók többségéhez, majd csak a március elején kiadásra kerülő verzióban érkezik meg.

Chrome

Mint a fenti képen is látható az új és a régi ikon és logó között túl nagy eltérés nem lesz, az új valamivel letisztultabb és egyszerűbb, sokaknak valószínűleg fel sem fog tűnni a változás.