Újabb információk érkeztek a Samsung Galaxy A73 készülékről

samsung

A Samsung Galaxy A sorozat legerősebb tagjai mindig nagyobb számjelzést kapnak, mutatva az erősebb specifikációkat. Most a jövő évben debütáló Galaxy A73-ról érkeztek szivárgások.

crypto50

A Samsung idén március környékén mutatta be a Samsung Galaxy A72 készüléket, ami azóta is töretlen népszerűségnek örvend világszerte jó hardveres és kamerás képességei miatt, nem mellesleg még vízálló is. Ahogy az lenni szokott folyamatosan minden évben cserélődnek a termékek ebben a sorozatban is, így jövőre a pletykák szerint jöhet a Samsung Galaxy A73.

Már néhány hete megtudhattuk, hogy az újdonság felső kategóriás kameraképességekkel lesz felszerelve, hiszen egy 108 MP-es főkamerát fog megkapni, elsőként a széria történetében. Ennek tetejében a szerint az információ szerint, hogy jövőre minden Samsung Galaxy A szériás készülék optikai képstabilizátorral fog jönni, elég bizakodóak lehetünk.

a72

Most azonban arra derült fény, hogy milyen kijelzőket és honnan szerezhet be a cég a készülékhez. Természetesen AMOLED panelről beszélhetünk, ami most nem csak a Samsung Display-től fog érkezni, hanem becsatlakozik a BOE és a TCL is.

Erre azért van szükség, hogy kicsit függetlenedjen a Samsung Display-től a cég és mert a kínaiak olcsóbban adják a kijelzőket és ezért akár a cég is olcsóbban kínálhatja a felhasználók számára a termékeket. Mindemellett az sem baj, hogy van hova fordulni akkor, ha túl nagy lenne a kereslet és több alkatrészre van szükség.

A jelek egyre biztatóbbak, így okkal remélhetjük, hogy egy nagyszerű készüléket fogunk kapni, már csak az előd modellből is kiindulva. Arról egyelőre még nincs hír, hogy mikor és mennyiért érkezhet a készülék.


Forrás