Egyre nagyobb a balhé az Apple kínai gyárában

Néhány hete már megírtuk nektek, hogy gondok lehetnek az iPhone 14-es sorozat gyártásával, ugyanis Kínában fokozódik a COVID19 helyzet, így be kellett zárni a cég egyik fő gyárát.

Az szinte biztos, hogy aki az iPhone 14 Pro és iPhone 14 Pro Max készüléke várta a fa alá, nem valószínű, hogy meg is fogja kapni, ugyanis gyártási nehézségekkel küzd az Apple. Persze azt ki kell emelni, hogy eddig sem volt túl rózsás a helyzet, ugyanis itthon nem nagyon lehetett beszerezni az előbb említett termékeket, csak nagyon sok várakozási idővel.

Az Apple pár hete be is jelentette hivatalosan is, hogy a várakozási idő tovább növekedhet, mivel a kínai gyárban, ahol a termékek túlnyomó többségét gyártják COVID19 korlátozások léptek életbe.

Mindez a kínai kormány zéró toleranciája miatt, a vírussal szemben. Ami még érdekesebb, a Foxconn, a forrás szerint a futószalag mellett dolgozó munkásoknak megtiltotta, hogy elhagyják az üzemet, kollégiumi szobákban kellett lakniuk és étkezniük.

Forrás:gizmochina

Ezt a munkások nem hagyták annyiban, lázadás tört ki, ami odáig fajult, hogy a cégnek fel kellett lépnie és azoknak a munkásoknak, akik felmondanak, felajánlottak 1400 dollárt, ami ezeknek a munkásoknak a kéthavi fizetése, ami valljuk be nem túl sok.


Forrás