Képeken a Samsung Galaxy Buds 2

buds2

Már egy ideje hallani lehet arról, hogy idén megérkezhet a Samsung Galaxy Buds 2. Most képeken is látható, hogyan fog kinézni.

INLOCK

A dél-koreai cég az első Samsung Galaxy Buds TWS fülhallgatót 2019-ben mutatta be a nagyvilágnak. Azóta már megjelent a készülék feltuningolt változata a Buds+ is. Emellett elindítottak egy egyedi kialakítású Buds Live vonalat. A prémium szegmensben pedig a Galaxy Buds Pro változat kapott helyet.

Pletykák szerint idén az összehajtható kijelzős készülékek mellett érkezhet a sima Buds vonal harmadig tagja. A renderképek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a töltőtok mérete, kialakítása és nagysága megegyezhet a Samsung Galaxy Buds Live-nál bevezetett négyzetes formával.

buds2

Színválasztékot tekintve itt is szinte kedvükre választhatnak a fogyasztók, hiszen várhatóan fekete, lila, fehér és zöld színben is elérhető lesz. Jól látható, hogy külső tok mindegyik variáns esetében fehér színű lesz, viszont belülről olyan színt kaphatnak majd, mint a fülhallgatók. Ez a gyártó szerint szuper változatosságot hoz a piacra.

Ezen kívül két LED látható a képeken a töltőtokon. Egy a töltőtokon belül és egy pedig kívül. A hangolás AKG által történt, így biztosak lehetünk benne, hogy hangzásban a legjobbak közé fog tartozni a termék. Mivel gumiharangokkal érkezik meg a füles, így valószínűleg a passzív zajszűrés adott lesz.

buds2

Hivatalos árazásról egyelőre még nincs hír, megjelenéssel kapcsolatban pedig augusztusra számíthatunk.

 

Forrás