Megjelent a Huawei Watch 3 sorozat

Régóta érkeznek információk arról, hogy a Huawei be fog mutatni egy új szériát a Watch sorozatából. Mutatjuk, hogy milyen specifikációkkal érkeztek meg.

INLOCK

A kínai cég 2021 június 2-án mutatta be új okosóráit, amik végre megfelelő specifikációkkal rendelkeznek. Eddig a GT sorozat nem tudta felvenni a versenyt a Samsung és az Apple készülékeivel, most ez némileg változhat. Két verzió is érkezett egy alap és egy Pro modell. Mutatjuk melyik mit tud!

Watch 3

huawei watch 3

A készülék kijelzője egy 1,43 colos AMOLED panel, ami 326 ppi-vel rendelkezik, emellett a fényereje elérheti az 1000 nit-et. Anyaghasználatot tekintve a készülék hátlapja kerámia, a kerete 316L rozsdamentes acél, a kijelző pedig egy megerősített üveg. Az óra 5ATM-ig vízálló, emellett az IP68-as tanúsítványt is megkapta. A készülék átmérője 46,2 mm lett. Többféle változatban is kapható lesz. Szilikon szíjjal, bőrszíjjal és fémszíjjal is meg lehet vásárolni.

Az óra képes pulzus és véroxigénszint mérésre egyaránt. A vállalat szerint a test-hőmérsékletet is mérhetjük vele. Fontos érdekesség, hogy a vér glükóz szintjét is ellenőrizhetjük. Van alvásfigyelés és stressz szint figyelés is. A készülékben megtalálható egy SOS funkció, ami érzékeli, ha a felhasználó elesik. Ilyenkor az óra felajánlja a segélyhívás lehetőségét. Be lehet állítani azt is, hogy figyelmeztessen arra, hogy a gyógyszerünket bevegyük. Több mint 100 féle edzésmódot támogat.

watch 3

Az óra eSIM-es változatban kapható lesz a legtöbb helyen. Indíthatunk vele hívást és zenéket játszhatunk le. Kapunk beépített hangszórót a telefonáláshoz. Érdekesség még, hogy videóhívást lehet fogadni, más kérdés ez mennyire lehet hasznos kamera nélkül. Lapkakészletet nem említettek, viszont 2 GB RAM és 16 GB tárhely rendelkezésre áll a felhasználók számára.

A Harmony OS 2.0 miatt az AppGallery-ből közvetlenül az órára tölthetjük le az alkalmazásokat. Az akkumulátor üzemideje normál használat mellett 3 napot bír. Ha engedélyezzük az ultra tartós módot, akkor ez 14 napra kitolódhat. A töltés vezeték nélkül lehetséges.

Watch 3 Pro

watch 3 pro

A Pro modell klasszikus megjelenést kaphat. Dizájnban és akkumulátor kapacitásban tér csupán el a sima verziótól.

Anyaghasználatot tekintve a kijelzőt zafírüveg végi, az óratest pedig titánból készült. Az üzemidő 5 nap, míg ultratakarékos módban 21 is lehet.

Az órák a bemutatás napjától előrendelhetőek Kínában, június 11-től pedig kaphatóak lesznek. Árazást tekintve a Watch 3 100.000 Ft körül kerül forgalomba, míg 150.000 FT a Pro modell. Kérdéses, hogy mire Magyarországra kerülnek milyen áron lesznek megvásárolhatóak. Magyarországi megjelenésről egyelőre nincs hír.

Forrás: Huawei, GSMarena