Nem tart több eseményt az Apple idén

Az amerikai vállalat a legújabb pletykák szerint idén már nem tart több eseményt, annak ellenére, hogy a szivárgások eddig nem erről szóltak. Mutatjuk a részleteke ezzel kapcsolatban.

Az Apple szeptember 7-én tartotta meg az idei legnagyobb eseményét, ahol bemutatkozott az iPhone 14, iPhone 14 Plus, iPhone 14 Pro és iPhone 14 Pro Max okostelefon, valamint az Apple Watch Series 8, az Apple Watch Ultra és az új generációs AirPods Pro fülhallgató. Viszont ahogyan az utóbbi években lenni szokott, nem kerültek bemutatásra az új generációs iPad modellek, sem az új MacBook-ok.

A legtöbb oldalon arról lehetett olvasni, hogy az amerikai vállalat minden bizonnyal októberben fog tartani egy új eseményt, ugyanis ekkorra ütemezték az új iPad OS 16 megjelenését. Úgy tűnik, viszont, hogy az új termékek egyszer csak meg fognak jelenni, nem lesznek úgy beharangozva.

A forrás viszont biztosra mondja, hogy még az idén megérkezhet az új Mac Mini, M2-es és M2 Pro chippel, valamint az új MacBook Pro M2 Pro és M2 Pro Max lapkával. Mindezek mellett még debütálhat az új iPad Pro 11 colos és 12,9-es méretben is, szintén az M2-es lapkával felszerelve.


Forrás