S7 mini pletykák

A múltban már többször előfordult, hogy a Samsung kiadta néhány Galaxy S modell mini változatát is, igaz sok pletykát lehetett hallani a Galaxy S6 mini-ről is de nem jelent meg ilyen készülék. Most viszont, hogy az Apple minden bizonnyal előrukkol egy kisebb iPhone mobillal, felreppentek a pletykák, hogy a nagy rivális Samsung is kiadhatja a csúcsmodell kicsinyített változatát. Amiben egy Snapdragon 820 vagy Exynos 8890 processzor lehet, állítólag  4,6″-os 720 × 1280 felbontású kijelzővel, 3GB RAM-mal és egy 12 megapixeles hátsó kamerával, és mindössze 9,9 mm vékony lesz. Ez egyenlőre csak spekuláció mivel nincs semmi konkrét bizonyíték arra, hogy valóban készülőben lenne egy ilyen mobiltelefon. Az elkövetkezendő hetekben ha igaznak bizonyulnak a hírek akkor hallani fogunk az S7 mini-ről és minden infót megosztunk veletek.

maxresdefault

forrás: sammobile

A nagy akkumulátor teszt

Amint azt már mindenki tapasztalhatta az okostelefonok egyik legnagyobb gyengéje az üzemidő. Általában a többségük egy napos használat után már töltőre kerül, szerencsére azért akadnak olyan modellek is amik nehezen, de kihúznak a két napot is, és mostanában egyre elterjedőben vannak azok a készülékek amik akár 4-5 napot is kibírnak egyetlen töltéssel. Igaz itt kell kötni némi kompromisszumot a teljesítmény terén, ugyanakkor az „egy napos mobilok” nagy többsége is rendelkezik gyors töltés funkcióval ami nagyban lerövidíti a töltés időtartamát. Néhány beállítással növelhető az akkumulátor üzemideje, például kikapcsoljuk a szinkronizálást, a mobilinternetet vagy a Wi-Fi kapcsolatot. Egy megoldás az is ha energia takarékos módba állítjuk a mobilunkat, de ilyenkor a készülékek többségénél lecsökken a cpu órajele, ami nagyban befolyásolja a mobil teljesítményét és ezért ezt sokan nem szeretik használni. A másik lehetőség a fényerő minimálisra vétele, de ennek nem sok értelme van ha fényes nappal nem látunk semmit a telefonunkból.       

Galaxy S7 és S7 edge luxuskivitelben

Egyre több luxus változata jelenik meg a Galaxy S7 szériának, most a Goldgenie rukkolt elő egy 24 karátos arannyal bevont S7 és S7 edge modellel. A cég ugyan azt a technológiát használja mint az S6-nál, egyébként a készülék kerete, a gombok, a kamera modul, a vaku és az egész hátlap megkapja az arany borítást.

samsung_galaxys7_gold_1

kép1

A luxus modellek egy tetszetős díszdobozban érkeznek, az áruk 1500$ -1600$  körül mozog. Nem valószínű, hogy hazánkban nagyon elterjedt lesz ez az egyedi modell, de aki mégis kedvet kapott volna hozzá a gyártó honlapján teheti meg az előrendelést.

Kiszivárogtatott képek az iPhone 7 hátlapjáról

A már magáról sokat hallatott iPhone 7 a hagyományoknak megfelelően, várhatóan idén ősszel fog bemutatkozni, a nowhereelse a mai napon biztos forrásokra hivatkozva mutatott egy képen az iPhone 7 hátlapjáról. Két éve a nowhereelse szintén ilyenkor, az iPhone 6 megjelenése előtt állt elő képekkel az iPhone 6 hátlapjáról, melyek mint kiderült végül igaznak bizonyultak és a hátlap valóban úgy nézett ki mint az akkoriban kiszivárgott képeken.

Android N bemutató videó

A napokban egyre több információ szivárgott ki az Android N-ről. A béta verziót már a Nexus modellekre be lehet szerezni és egyre csak jönnek az infók. Nemrég még csak egy-egy képet láthattunk az OS-ről, de most már több videó is kering róla a neten. Az új rendszer újdonságai közé tartozik az osztott képernyős multi-window mód, mondjuk ez a Samsung felhasználóknak nem nagy újdonság, de egyes gyártóknál nem volt lehetőség erre a beállításra. Már évek óta nyúzzák a Google-t, hogy tegye bele a következő Android-ba az éjszakai módot, most úgy érezték a cégnél elérkezett ennek az ideje. Lesz benne egy intelligens adatforgalom kímélő megoldás ahol részletesen betudjuk állítani melyik alkalmazásoknak tiltjuk meg, hogy a háttérben használják a mobilnetet, de amint Wi-Fi-re csatlakozunk a háttér adatok ismét szinkronizálódni fognak. A gyors beállítások menüben is jelentős változások lesznek, jobban testre szabható lesz és több beállítást tudunk elérni, illetve kap egy egész tetszetős animációt is. A fent felsorolt újdonságokat a következő videókban megtekinthetitek.    

Egy trükk amivel gyorsabb lehet iPhone-od

Legalábbis gyorsabbnak tűnhet, ne számítson senki eget verő gyorsaságra, csak néhány tizedmásodpercről lenne szó. Az iOS-ben megtalálható SpringBoard animációval kell jelen esetben trükközni úgy, hogy az áttűnési effektet eltüntetjük teljesen. Feltehetően nem mindenkinek tetszik ez az effektus tény, hogy jól néz ki, de nekem személy szerint nem jönnek be az ilyenek. Az Apple lehetőséget biztosított arra, hogy ezt az animációt eltudjuk tüntetni, ez azt a látszatot kelti a felhasználóban, hogy a telefon begyorsult.. Ezt a beállítást egy iOS hibának köszönhetően lehet elérni.

A menüben be kell kapcsolni az Assistive Touch-t, majd a Home képernyőn az ikonját a jobb alsó sarokba kell helyezni, ez után a Spotlight keresőbe kell be majd kilépni megfelelő időzítéssel ezek után jöhet egy újraindítás. Akinek nem lenne érthető a dolog egy videót is megnézhettek róla.

Always On Display alkalmazás Samsung Z3-ra

Az Alwayas On Display-t egyenlőre csak a Galaxy S7 és S7 edge készülékeken tudjuk használni, a gyártó elmondása alapján csak a csúcsmobilokra lesz elérhető ez a funkció.
Most egy alkalmazás fejlesztő Anup Kushwaha, írt egy applikációt  Samsung Z3-ra ami nagyban hasonlít rá, természetesen a teljes kijelző „ébren van” nem úgy mint az S7-nél, hogy csak azok a pixelek, amik éppen megjelenítenek, és például az időt mutatják. Mivel a Z3-ban nincs meg az a technológia ami az új zászlóshajókban van. Mindenesetre ötletes megoldás, az applikációban egyenlőre csak analóg óra van és a színét lehet változtatni. Reméljük a közeljövőben bele kerül a a digitális óra és a naptár is. Beállítható továbbá az is, hogy ha a zsebünkben van a mobil akkor kikapcsol teljesen a kijelző és, így nem merül le olyan gyorsan az akkumulátor. A Z3 a Samsung saját operációs rendszerét a Tizen-t használja, szerintem nem kell sok idő és előbb utóbb Android-ra is megjelennek ilyen appok.

 

Érkezik a Marshmallow az LG V10-re

Pár napon belül a hazai LG V10 tulajok számára is elérhetővé válik a Marshmallow 6.0.1 frissítés készülékükre. A tegnapi napon a kisebbik dél-kórei gyártó elkezdte kiadni az új Androidot a nemzetközi modellekre. Így az LG G4, G3 és LG G Stylo után, most a dupla kijelzőjéről híres V10-re is érkezik az új OS.
Mindenképp érdemes megemlíteni, hogy az update 850 Mb méretű, tehát érdemes Wi-Fi kapcsolattal letölteni. A Marshmallow elhozza nekünk az új engedélyezéseket, megújított csendes módot, és a gyártó által kifejlesztett QMemo+ és Capture+ alkalmazásokat. Az LG Bridge nevű app már LG AirDrive néven keresendő. A Knock Code immáron hat koppintást kér és ehhez három sarkot is kell érinteni, így biztonságosabbá válik a készülékünk.

LG-V10-Black-01

Jön a Samsung Z1 (2016) ?

A Samsung eddig nem sok Tizen operációs rendszerrel ellátott telefont dobott piacra. A Tizen-ről annyit kell tudni, hogy a Samsung által kifejlesztett OS, amit valószínűleg azért készítettek, hogy valamennyire eltudjanak szakadni az Androidtól. Eddig csak kettő ezt az operációs rendszert futtató készülék látott napvilágot, a Samsung Z1 -ami egy belépő szintű mobil- és a nála valamelyest erősebb Samsung Z3.
Most egyes jelentések szerint feltűnt egy SM-Z150 gyári számmal ellátott modell, azt mondják ez a Z1 (2016)-os modellje lesz. Annyit tudni, hogy AMOLED kijelzőt kap a készülék ezen kívül egyéb információ nincs róla. Amint újabb információt tudunk meg róla jelezni fogjuk felétek.

gsmarena_001.jpg

 

iPhone Se bejelentés március 21-én

Az Apple kiküldte a március 21-én lévő eseményére a meghívót, ezzel a hivatalosan megerősítették, hogy valóban azon a napon lesz az új almás termékek bemutatója amiről már eddig is hallottunk pletykákat. A keynote helyi idő szerint 10 órakor fog kezdődni a Town Hall auditóriumban az Infinite Loop 1 alatt. Már az Apple oldalára is kikerült az esemény, nálunk 21-én élőben láthatod, amint megkezdődik felrakjuk az elő stream-et az oldalunkra.

Sokak a 4″-os iPhone bemutatását várják, de egyenlőre olyan nagy a titok a készülék körül, hogy csak pletykákat lehet róla hallani. Egyesek szerint a fent említettek alapján 4″-os kijelzőt fog kapni és hardver terén az iPhone 6s „belsőjét” kapja meg.
Hallani továbbá, hogy itt fogják bemutatni az iPad Air 3-at erről sem tudunk sok információt egyenlőre, véleményünk szerint nagy rá az esély, hogy bemutatnak egy új iPad-et is, ami feltehetően az Air 3 lehet.

Külföldi oldalak szerint az Apple Watch-al kapcsolatosan is számíthatunk valami újdonságra, de mi csak új szíjjakra vagy kiegészítőkre mernénk fogadni. Nem hinném, hogy egy frissített Watch fog megjelenni esetleg a Watch 2, ez inkább csak ősszel lesz esedékes.

Apple-March-21-2016-event-700x548.png

Frissült a Nexus 5x és a Nexus 6P

A Nexus 5x készülékre már a tegnapi napon megérkezett a frissítés ami meglehetősen sok hibát javít, ennek feltehetően örülhetnek a tulajok. Sokan panaszkodtak arra, hogy a mobil néha belassul és nem megfelelően működik, egyes pletykák szerint mindennek a kamera lehetett az oka. Mindenesetre most ezeket kijavították és fejlesztettek a Bluetooth és a Wi-Fi kapcsolatokon is. A sokakat zavaró „Do Not Disturb” riasztás is a múlté lesz a frissítés letöltése után. Akit beszeretné szerezni, a MHC19J buildet keresse és ez tartalmazza a márciusi biztonsági frissítéseket is.

A mai napon a Nexus 6P is frissült itt szintén kijavították a Do Not Distrub riasztást, a készülék teljesítménybeli problémáit, javítottak a Bluetooth és a Wi-Fi kapcsolatokon ennél a modellnél is. Légyegében ugyan azokat tartalmazza mint az 5X-nél, az MHC19I bulidet keressétek és szintén benne van a márciusi biztonsági frissítés.

neuxs-6p-white-2

 

 

Nem egyszerű szétszedni az S7-et

Az új S7 modellek elődjeikhez hasonlóan szintén unibody készülékek, így nincs lehetőségünk arra, hogy az akkumulátor otthon kicseréljük elhasználódásuk esetén. Ez esetben érdemes a szervizre bíznunk a cserét, mert a házi szervizelés természetesen garanciavesztéssel jár. A készülék hátlapját a vízállóság miatt rendesen helyreragasztották, melyet így  nehezen is lehet onnan „lepattintani”. Viszont innen már egyenes az út az akkumulátorhoz, melyet csak kis mennyiségű ragasztó rögzít. Innen az alaplap elromló komponenseit is ellehet érni.  USB port csere esetén viszont már az előlapot is meg kell bontani, így viszont könnyedén megsérülhet az Amoled panel.

A készülék szétszedéséről az IFIXIT egy videót is készített.

Elérhető az Android N béta

A hagyományokhoz híven a Google elérhetővé tette az Android N béta változatát, ez a verzió természetesen nem alkalmas mindennapi használatra, csak fejlesztési célokra és béta tesztelésre szolgál.  Folyamatosan érkeznek majd hozzá az új frissítések, melyeket majd külön kell telepítenünk. Ezért sokkal egyszerűbb megoldás, ha csatlakozunk az Android Beta Programhoz mert így vezetékmentes hálózaton érkezik az lapcsomag és a későbbiekben a hozzá tartozó későbbi frissítések.

A tegnapi napon már elérhetővé vált a következő készülékekhez:

-Nexus 6, Nexus 6P, Nexus 5X, Nexus 9, Nexus Player, Pixel Cgsmarena_002.jpg

Videón a Sony mobilok Android 6.0-ás újdonságai

A Sony Xperia készülékekre a Marshmallow frissítés további újdonságokkal bővíti az eszköz funkcióit, melyhez most a gyártó egy külön videót készített:

https://youtu.be/KQBwy32iI2s

A HTC gyárthatja a Nexus mobilokat a következő 3 évben

Nem titok hogy a HTC egy ideje már csak a túlérésért küszködik a mobilpiacon, a február hónapra vonatkozó pénzügyi jelentésük szerint a cég 128 millió dolláros forgalmat generált ez az egy évvel ezelőtti 261 millió dolláros adathoz képest szinte fele, de még a 2016 januári forgalomhoz képest is 35%-os visszaesés látható.

Most talán a tajvaniak biztosíthatják a jövőjüket a piacon, ugyanis a Weibo szerint a HTC megállapodást kötött a Google-al és az elkövetkezendő három évben ők gyárthatják a Nexus referenciamodelleket. Anno a Nexus 9 táblagépet is ők gyártották, a mostani hírek szerint már az idei évben érkező kettő Nexus telefont a HTC dobhatja piacra. Hallani lehetett pletykákat egy 5″-os és egy 5,5″-os modellről is. A Nexus mobilokat sokan szeretik, ami most elég jól jöhet a tajvani cégnek, mert ha a HTC 10 nem lesz kelendő a felhasználók körében, akkor igencsak kellemetlen helyzetbe kerülhetnek, de ezzel a lépessel bebiztosíthatják magukat.

20130204-google-nexus-4-mobil-telefon5

Bejelentették a Galaxy J1 Mini-t

Mint sok rivális a Samsung is mindent megtesz, hogy a feltörekvő piacokon is egyre nagyobb részesedésre tegyen szert, feltehetően ez az oka, hogy egy újabb költségvetés barát készüléket jelentettek be a mai napon a J1 Mini személyében.

A koreai óriáscég szerint a készülék mindössze 88$-ba tehát kb. 25.000 Ft-ba fog kerülni.
A kis név változtatásra azért volt szükség többek között mert a Mini, a sima J1-hez képest 1 Gb RAM helyett csak 768Mb-ot kapott. A meglehetősen szerény 4″-os kijelző felbontása 480 x 800 pixel, a borítás alatt egy quad-core 1,2 Ghz cpu duruzsol. A készülék Android 5.1 OS-el érkezik, és 128 Gb-ig bővíthető. A kamera is tökéletesen megfelel

Egyre jobban terjed a Marshmallow és a Lollipop

A múlt hónapban még az Android 6.0 elterjedése a felhasználók körében még épphogy átugrotta az 1%-ot a Google jelentése szerint, most egy hónap alatt szinte 100%-os növekedést tudott produkálni a jelenlegi 2,3%-os elterjedésével. Mivel egyre több készülékre jön ki a Marshmallow frissítés hamarosan ez az összeg már két számjegyűre fog nőni rövid időn belül.

Az egy hónappal ezelőtti jelentéshez képest, már a Lollipop a legelterjedtebb zöld robotos rendszer világszerte 36,1%-os részesedésével. Az előző verzió a KitKat csökkenő tendenciát mutat jelenleg 34,3%-on áll az egy hónappal ezelőtt produkált 35,5%-hoz képest. A Jelly Bean most 22,3%-os piaci részesedéssel rendelkezik, Ice Cream Sandwich is lement 2,3%-ra, a Gingerbread nem sokat vesztett jelenleg 2,6%, ez 0,1%-os csökkenést mutat a februári adatokhoz viszonyítva. A Froyo pedig stabilan tartja a piac 0,1%-át.

gsmarena_001

forrás: droid life

Megérkezett a Galaxy S7 hazánkba!

Akik előrendelték a Samsung új mobiljait már a mai napon kézbe kaphatták, Amerikában az Egyesült Királyságban és Európában. Nálunk, aki március 5-ig kifizette előre a teljes összeget a készülékért, a mai napon megkaphatta ajándék Gear VR szemüveggel. Ha szeretnél egy ajándék Gear VR-t az S7 vagy S7 edge mellé még nem maradtál le semmiről ugyanis a Samsung hivatalos weboldalán még március 10-ig meg lehet tenni az előrendelést. További részleteket az előrendelés feltételeiről a Samsung weboldalán megtaláljátok.

Kedvcsinálónak jöjjön egy unboxing videó:

 

ZTE Blade D2 4000 mAh akkumulátorral

A ZTE bővítette készülék kínálatát egy belépő szintű készülékkel a Blade D2-vel. Első fontos jellemzője, hogy 4000 mAh akksit kapott ami több napos üzemidőt ígér, mivel a hardver elég gyengécske lett.

gsmarena_003

A mobil műanyagból készült 144 x 69,5 x 8 mm-es, és tömege a 155 gramm. Gyári száma alapján a T620-as egy 5″-os IPS LCD kijelzőt kapott, a meghajtásról pedig egy négymagos

Itt a 10 legjobb mobil chipset

A következő listát az AnTuTu tette közzé, akik számára nem lenne ismerős a név, az AnTuTu egy olyan iOS-re és Androidra kiadott benchmark applikáció amivel telefonunk teljesítményét tesztelhetjük. A teszt végén kapunk egy pont számot ami alapján besorolja készülékünket egy listába, így láthatjuk milyen teljesítménybeli különbségek vannak egyes mobilok között.

Snapdragon-820-scores-highest-among-CPUs

A Qualcomm Snapdragon 820 -136.389 ponttal-  leszorította a trónról az Apple chipset-ét ami a korábbi rekordot tartotta -132.657 ponttal-. Dobogós helyen van még az új Samsung Exynos 8890 -129.865 pontjával-, ez a chipset a Galaxy S7 széria meghajtásáért felel. A következő helyen a Kirin 950 a Huawei jelenlegi top chipsete, ami 92746 pontot ért el. Őt követi a Samsung korábbi felső kategóriás modellje az Exynos 7420 (86652 pont). Majd a hőproblémákkal küszködő Qualcomm Snapdragon 810 -81049 ponttal-  a lista a sereghajtói a következők Snapdragon 652 (79636 pont), Apple A8 (79100 pont), Snapdragon 650 (78979 pont), valamint a Snapdragon 808 (68505 pont).

Feltehetően nem kell sokat várni egy új trónkövetelőre, hogy melyik gyártó berkeiből jön majd az új csúcs chipset egyenlőre nem tudni.