Poco M2 Pro: avagy Redmi Note 9 Pro klón érkezőben

Elvileg különvált a Xiaomi és a Poco, de úgy tűnik az utóbbinak mostanában nincs egy önálló ötlete sem, inkább átnevezve dobják piacra a Redmi és a Xiaomi mobilokat. 

A következő készülékük a Poco M2 Pro lesz, ami lényegében az európai piacon megjelent Redmi Note 9 Pro egy picit mosdósított változata. Korábban úgy nyilatkozott a Poco, hogy az M2 Pro tervezésekekor a Redmi K30 Pro-t vették alapul, amit egy kicsit továbbfejlesztenek. Az elmúlt időszakban mondjuk már mondták azt is, hogy mostantól saját tervezésű készülékekkel fognak jelentkezni, de ezt eddig úgy fest nem igazán sikerült megvalósítani. A cég korábbi nyilatkozataiból tehát felesleges kiindulni, mert pont az ellenkezőjét teszik annak amit mondanak.

A július 7-én érkező Poco M2 Pro most futott egy kört a Geekbench-nél, így fény derült a lényegesebb specifikációkra. Az eszköz lelke a Qualcomm egyik rendszerchipje lesz, ami a Gizmochina szerint a Snapdragon 720G lehet. A lapka mellé 6 GB belső memóriát pakolt a gyártó, a rendszer pedig Android 10. A napokban egy titokzatos kedvcsináló videó is érkezett a Poco M2 Pro-hoz, ami az abban látottak alapján ismerős dizájnnal jöhet. Sőt, még a modellszámon sem variált sokat a gyártó, az is hasonló, mint a Redmi Note 9 Pro-é. Apró eltérés az európai verzióhoz képest, hogy a gyorstöltés teljesítményén javítottak egy picit, szám szerint 33 W-ról van szó.Poco M2 Pro Nincs kizárva, hogy a kamerák terén is lesz valami módosítás, bár ezen a vonalon még nem tudunk semmit a készülékről. Úgy tűnik a Poco nem próbálja meg ismét ránk sózni a mobilt, a külföldi média szerin csak Indiában lesz megvásárolható az “újdonság”.