Rosszul járhat, aki utólag telepít Google alkalmazást az újabb Huawei mobilokra

Annak ellenére, hogy már tavaly május óta nem kereskedhet amerikai cégekkel a Huawei, köztük a Google-lal sem, a keresőóriás eddig hallgatott a történtekkel kapcsolatban. Most viszont közzétettek egy rövid közleményt, amiben leírják a legfontosabb tudnivalókat a Huawei tulajok számára.


Azokra a Huawei mobilokra nem vonatkozik az USA tiltása, amiket 2019 május 16-a előtt bemutattak. Ezek a készülékek minden eddigi támogatást megkapnak a Google-től, a legújabb Android frissítéseket, biztonsági frissítéseket és a Google applikációinak új verzióit is. Az újabb modellek viszont a Google szolgáltatásai nélkül jönnek gyárilag, és utólag sem lehet rájuk telepíteni őket.

Persze a mondat második fele nem minden esetben igaz, hiszen a telepítő .APK fájlok rengeteg oldalról beszerezhetőek, de az még nem jelenti azt, hogy az adott applikáció megfelelően is fog működni (frissíteni például biztos nem lehet majd). Az még a kisebbik baj ha nem úgy működik mint ahogy kell, de fenn áll az esélye annak is, ha ellenőrizetlen forrásból szerezzük be szoftvereinket, hogy valójában nem is azt telepítjük amit szerettünk volna.

Könnyen kerülhet malware, rogueware vagy valamilyen adathalász applikáció is a telefonunkra. A legrosszabb esetben a hackerek megszerezhetik bankkártya-adatainkat. Ahhoz, hogy megfelelően fusson a Gmail, a YouTube, a Drive vagy a Maps certifikációs eljárásra van szükség, ehhez pedig kell a Google is. Ha valaki nem biztos benne, hogy az ő mobiljára vonatkozik-e a tiltás, könnyedén ellenőrizheti a Play Áruházon belül a BeállításokPlay Protect-tanúsítvány menüpont alatt. Árulkodó jel lehet ha már az első bekapcsolást követően egy Google alkalmazás sincs a mobilon.mate-30-pro

Hazánkban az első ilyen készülék a Huawei Mate 30 Pro, ezen a Google Mobile Services helyett a Huawei Mobil Services fut. A HMS rengeteg szolgáltatást foglal magában és napról-napra újabb alkalmazások kerülnek fel a Huawei AppGallery-be. Minden Google app helyett lehet megfelelő alternatívát találni, csak utána kell járni. Olyan tervek is vannak, hogy a Play Áruház aktuális toplistája alapján előre telepítik majd a legnépszerűbb appokat, persze csak azokat, amikre nem vonatkozik az USA tiltása.