2 millió Nova 5-öt adott el a Huawei egy hónap alatt

A Huawei Nova 5 széria nagyon kelendő a felhasználók körében, alig egy hónap telt el a bemutató óta és máris egy mérföldkövet tudhat maga mögött a sorozat.


Június 21-én mutatta be a Huawei a Nova 5, Nova 5i és Nova 5 Pro készülékeket. A termékcsalád tagjai egymáshoz képest változatos hardveres felépítéssel érkeztek. A három modell mellé a múlt héten egy negyediket is kaptunk, ami Kínában Huawei Nova 5i Pro néven lesz beszerezhető. Ugyanezt a telefont pedig itthon Huawei Mate 30 Lite néven tudjuk majd a későbbiek során megvásárolni. A Huawei a napokban bejelentette, hogy a Nova 5 szériából az elmúlt egy hónapban már több mint 2 millió telefont értékesítettek. Természetesen ebbe a július 26-án debütáló Nova 5i Pro nem tartozik bele, mivel ennek pár nap múlva kezdik meg az értékesítését.

nova-5-series-2-million

Nem meglepő hogy a Nova mobilok jól teljesítenek a kínai piacon, mivel nagyon népszerűek az ott lakó fiatalok körében. A Nova 3-nak sikerült még hasonló eredményt elérnie, ebből is egy hónap alatt 2 milliót adott el a Huawei. A weibo-n való bejelentéssel egyidejűleg azt is megtudtuk, hogy hamarosan egy újabb színben lesz elérhető a Nova 5 Pro, ami a Coral Orange fantázia nevet kapja és egy különleges dobozban érkezik. A díszdoboz tartalmazni fog egy narancssárga színű vezetékes headset-et és egy ugyanilyen színű tokot is.