Még a múlt hónap elején mutatkoztak be a Samsung Galaxy J termékcsalád legújabb tagjai és most úgy tűnik, hogy hamarosan hazánkban is megvásárolhatjuk a sorozat legkisebb darabját.
Egy hónappal a hivatalos bemutatót követően, augusztus helyett már ebben a hónapban kereskedelmi forgalomba került a Samsung Galaxy J3 (2017) Európában. Annak ellenére, hogy az Egyesült Államokban már egy ideje elérhető a mobil, az európai piacra még csak most tette be a lábát, de így is egy hónappal korábban mint azt ígérték. Az öreg kontinensen, több ország hivatalos Samsung oldalán, a napokban megvásárolhatóként tűnt fel a készülék, ez pedig azt jelenit, hogy hamarosan hazánkban is hozzájuthatunk majd.
A modell, arany, fekete és kék színekben lesz beszerezhető, az árazás terén pedig az előző J3 kezdő árcédulájára kell, számítani. Ezért az összegért Android Nougat rendszert, 5 hüvelykes HD felbontású TFT megjelenítőt, négymagos 1,4 GHz órajelen működő Exynos 7570 rendszerchipet, 2 GB rendszermemóriát kapunk. A tápellátásáról pedig egy 2400 mAh akkumulátor gondoskodik majd. A hátlapon található kamera 13 megapixeles, az előlapra pedig egy 5 megapixeles modul került.
Mint látható egyenlőre, csak a dual sim változathoz juthatunk hozzá, ez pedig ezt jelenit, hogy, akinek az alap 16 GB tárhely nem lenne elég, annak érdemles lesz még pár hetet várnia az sd kártyával bővíthető modellre.