Hivatalosan is elérhetővé vált a dél-koreai cég nyitható telefonja.
Az elmúlt néhány hónapban már hallhattunk az SM-G9298 típusszámú Samsung készülékről. A modell a megszokottaktól eltérően, ezúttal a hagyományosabb mobilokat kedvelőknek kedvez mivel nem egészen „csak” egy érintőképernyős eszközről van szó. A Leader 8 névre keresztelt újdonság ugyanis egy szétnyitható mobiltelefon, ami kettő megjelenítővel rendelkezik. Az egyiket nyitott állapotában tudjuk kezelésbe venni, a másik pedig arra az alkalomra van, ha éppen nem szeretnénk bajlódni a nyitogatásával. Mindkét kijelző 4,2 hüvelykes Full HD felbontású Super AMOLED panel. A hardverspecifikációk terén Snapdragon 821 processzort kaptunk, mely mellett még 4 GB RAM és 64 gigabájtos bővíthető tároló is megtalálható a mobilban.
A hátlapon egy 12 megapixeles f/1,7 rekeszértékkel bíró kamera helyezkedik el, az előlapra pedig egy 5 megapixeles kameramodult kaptunk. A 130,2 x 62,6 x 15,9 milliméteres házban egy 2300 mAh-s akkumulátor helyezkedik el, az eszköz pedig 235 grammot nyom. Természetesen a rendszer továbbra is Android, viszont a Bixby személyi asszisztens nélkül. Egyenlőre csak Kínában tudjuk megvásárolni és az előzetes információk alapján nagyon valószínűtlen, hogy más régiókban hivatalosan hozzájuthatunk.