Viszik a Mate 30 mobilokat, mint a cukrot

mate-30-cover

Azt eddig is tudtuk, hogy a Huawei Mate 30 modellek elég jól fogynak, de tegnap számokat is hozott velük kapcsolatban nyilvánosságra a Huawei egyik fejese.


Tegnap a Huawei tartott egy nagyszabású show-t ahol bemutatták a Mediapad Pro-t. A kínai vállalat új táblagépe mellett Richard Yu a Huawei fogyasztói üzletágának vezetője elárult pár apróságot a nemrég bemutatott Mate 30 szériát illetően, és meg kell mondani elég meglepő adatokkal szolgált. Yu elmondta, hogy a Huawei már több, mint 7 millió Mate 30 mobilt adott el két hónap alatt. Ez a szám már önmagában is elég szépen hangzik, de hogy tudjunk mihez viszonyítani elmondta azt is, hogy ez 75%-os növekedés a Mate 20 termékcsaládhoz képest.

mate-30-cover

Ezzel a 7 milliós számmal pedig mondhatni egy mérföldkőhöz ért a vállalat, még annak ellenére is amilyen helyzetben jelenleg van. A Mate 30 mobilokat sok helyen nem lehet megvásárolni, ezért egy szűk rétegre korlátozódik az értékesítési kör, már ha a világ egyik legtöbben lakott országára lehet ezt mondani. A kínaiak közül egyre többen váltanak Huawei-re, köszönhetően az elmúlt hónapok történéseinek. Azt, hogy a Google szolgáltatások nélküli Mate 30 készülékeket, hogy fogadják majd a többi országban még nem tudni, mivel csak most kezdenek el beszivárogni a többi piacra.