Közel másfél millióba kerül a színarany Galaxy S20 Ultra

Ahogy várható volt a Galaxy S20 modellekből is érkeztek méregdrága változatok, melyek ezúttal nem a Caviar-hoz, hanem a Goldgeine-hez köthetők.


A Samsung múlt hónapban bemutatott Galaxy S20 mobiljairól még nem igazán tudjuk, hogy mennyire kelendőek a vásárlók köreiben. Az biztos, hogy a Goldgenie által forgalmazott Galaxy S20 termékcsalád nem fog jól fogyni. Ez nem azért van mert valami baj van a termékkel amit forgalmaznak, hanem luxuscikkekről van szó. A londoni székhelyű cég ugyanis megalkotta a Galaxy S20, S20+ és S20 Ultra 24 karátos arany változatát, ami ebből adódóan nem mondható olcsónak.

galaxy-s20-24k

A telefonok hátlapja, szélei és az azokon lévő gombok is aranyból vannak, egyedül a kijelzőhöz és a hátlapon lévő kamerákhoz és az azokat körbe ölelő kameraszigethez nem nyúltak. Ami az árat illeti, a 3397 fontba vagyis körülbelül 1 millió 280 ezer forintba kerül. A Galaxy S20+ természetesen még ennél is drágább, ára 3597 font ami körülbelül 1 millió 350 ezer forintot jelent. Természetesen a Samsung jelenlegi csúcsmobilja sem maradt ki a szórásból. A Galaxy S20 Ultra átszámítva 1 millió 420 ezer forintba kerül. Ennyi pénzért már egy bőrből készült díszdobozban kapjuk a készülékeket. Ha pedig a Galaxy S20-ből vagy S20+ -ből 5G képes változatot szeretnénk akkor 100 fonttal, vagyis 37 ezer forinttal kell többet fizetnünk.

FORRÁSgoldgenie
MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalam, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.