A napokban felfedezett vírus több millió Androidos készüléket fertőzhetett meg

Úgy tűnik valakinek sikerült kijátszania a Google rendszerét és ez által lehetséges, hogy több mint 36 millió Androidos készülékre jutott el a Judy névre elkeresztelt vírus.


Több mint 50 Androidos applikációnak köszönhetjük a vírus elterjedését, ezeket pedig a Play Áruházból éveken keresztül letölthetők voltak. Azóta már úgy tudjuk, hogy leszedték a tartalmakat, így nem kell tartanunk attól, hogy a Judy újra megtámadja mobilunkat. Az applikációk mindegyikében egy Judy nevű kislánnyal kellett játszani, ezek közül mondhatni mindegyik „kaland” fertőzött volt.

Azért annyira megijedni nem kell, mivel az adataink „elvileg” biztonságban voltak. A fertőzés úgy ment végbe, hogy miután a felhasználók letöltötték az applikációt, egy benne elhelyezett forráskódnak köszönhetően egy távoli szerveren regisztrálta a készülékeket és ez után töltődött le a telefonra a kártevő. A feladata az volt, hogy a felhasználókat egy megadott webhelyre irányítsa, majd az ott lévő reklámokra lépve növelték a vírus készítőinek bevételeit, persze mindezt észrevétlenül. Mivel nem tudni, hogy pontosan mikortól hozta magát működésbe, ezért az is kérdéses, hogy hány mobil esett áldozatul, de a becslések alapján 8,5-36,5 millióra lehet számítani. Az 50 alkalmazás mindegyikét átlagosan 4 és 18 millió között töltötték le, de közben több alkalommal érkeztek is a frissítések az applikációkhoz, ezért is furcsa, hogy ilyen sokáig észrevétlen tudott maradni a Google szemei előtt. Akadt olyan is ami idén márciusban kapott utoljára frissítést, de volt ami 2016 áprilisában frissült utoljára.

Ha a fenti képen látható lány ismerős, nem árt megtenni az utólagos óvintézkedéseket, a legtöbb mobilos víruskeresőre már biztosan megérkezett az a frissítés mellyel eltávolíthatjuk Judy maradványit telefonunkról.