A Qualcomm-nak szüksége van a Samsung segítségére

A Samsung piacra dobta a Galaxy S8 és S8 plus mobilokat, amik a gyártó eddigi legsikeresebb készülékei lehetnek. Nincs mást tenni, ideje a előre tekinteni és a Note 8-ra, illetve más, eddig be nem jelentett készülékekre koncentrálni.

Azonban a cég az okostelefonokon kívül számtalan más, dolog gyártásával is foglalkozik. Ilyenek például a hajlítható OLED kijelzők vagy a rendszerchipek. A Snapdragon 835 közösen lett fejlesztve a Qualcomm-al, ez a chipset kap helyet az idén megjelenő csúcsmobilok többségében. Ennek ellenére a dél-koreai cég az Exynos lapkák személyében saját berkeken belül is tevékenykedik. Friss infók alapján mind a Qulacomm, mind a Samsung részéről elégedettek voltak a közös munkával. Olyannyira, hogy máris tárgyalásokat folytatnak a jövőt illetően és a 2018-ban érkező, Snapdragon 845 gyártása folyamán is együttműködne a két cég. A 7 nanométeres gyártástechnológia bevezetését év végére ígérte a Samsung, ez pedig nekünk további teljesítmény növekedést és hosszabb üzemidőt eredményez. Talán nem is kell mondanom, hogy ez kap helyet a jövőre érkező Qualcomm lapkában és a Galaxy S9-ben is. Mindkét gyártónak oda kell tennie magát, hiszen a pletykák szerint a TSMC Apple A11 chipjeit nehéz lesz felülmúlni. Qualcomm_Snapdragon

MEGOSZTÁS