A Samsung ellátási láncának is bekavar a koronavírus

Egyre jobban kezdi megérezni a mobilpiac a koronavírus gazdaságra gyakorolt negatív hatásait. Az Apple után most a Samsung ellátási láncánál is akadhatnak problémák, ami nem jó hír közvetlenül a Galaxy S20 széria bevezetése előtt.


A koronavírus miatt meghosszabbított kínai újévi ünnepek és a kormány által elrendelt munkaszüneti napok miatt a MobileFun több beszállítója is jelezte, hogy késni fognak a Galaxy S20 mobilokra szánt kiegészítők leszállításával. A gyárak teljes leállása egy előre nem látható esemény volt, és pontosan még nem tudni mikortól folytatódhat a munka a megszokott ütemben, akár az is lehet, hogy heteket kell majd erre várni. Ezen felül a nyugati piacokra szánt termékek esetében sok helyen extra ellenőrzést vezettek be, ami tovább lassítja a szállítási időt.

A Samsung egyik kínai partnere, a kijelzővédőket gyártó Whitestone Dome például teljesen leállította a gyártást, pedig ők látják el a globális piac nagy részét. Elképzelhető tehát, hogy meglehetősen szűkös kínálat áll majd a leendő Galaxy S20 tulajok részére a kiegészítők terén. Néhány oldalról már most is lehet rendelni tokot és üvegfóliát, lehet érdemes előre beruházni rá, főleg ha már tudjuk, hogy biztosan megvesszük a három modell közül az egyiket.