A vártnál picit később ismerkedhetünk meg a Huawei P11 szériával

Közel egy éve jelent meg a Huawei P10 sorozat, február végén az MWC-n. Az esemény igen népszerű helyszíne az új zászlóshajók bemutatásának és ez idén sem lesz másképp.


Anonim források szerint viszont, a Huawei P11 debütálása – korábbiakhoz képest – csúszni fog és csak valamikor áprilisban számíthatunk a kínai cég készülékeire. Ennek legfőbb oka állítólag, a hardverek csiszolgatása, mint például a hármas kamera és lapkakészlet folyamatos ellátásának biztosítása.Továbbá az is közrejátszik a dologban, hogy a Huawei-t elég nehézkesen akarják beengedni az amerikai piacra, ennek leginkább a kormány tett keresztbe. Egyszerűen nem bíznak a kínai vállalatban. Az már tudjuk, hogy a Galaxy S9 duó biztosan ott lesz a rendezvényen, a P11 mobilok hiányában viszont nem marad kihívó nélkül. Hiszen az LG is készül a V30 egy megújult változatával, a HMD Global is képviselteti magát és a Sony-ról sem feledkezhetünk meg.Persze kapunk új Huawei készülékeket, táblagépekkel és 2in1 eszközökkel jön a cég Barcelonába. Az ismeretlen forrás szerint a Huawei P11 széria egy teljesen különálló európai eseményen fog bemutatkozni, az év negyedik hónapjában. Mivel az infó nem hivatalos, érdemes némi fenntartással kezelni.