Android 11 rendszerrel jönnek a Huawei mobiljai

huawei

Hosszú idő után a Huawei mobilok egy újabb Android rendszerrel kerülnek majd forgalomba, illetve a korábbi modellek is frissülni fognak.

crypto50

Mint tudjuk a Huawei elég nehéz helyzetbe került 2019-ben mivel az Egyesült Államok kormánya az úgynevezett Entity List-re tette a gyártót. Ez önmagában annyit jelent, hogy az amerikai cégek vagy az amerikai technológiákat alkalmazó vállalatok nem kereskedhetnek a kínai gyártóval csakis jóváhagyott engedélyt követően. A Huawei ezt követően kezdte el gőzerővel fejleszteni saját operációs rendszerét a HarmonyOS-t. A HarmonyOS már Kínában elérhető, de más piacokon a Huawei továbbra is Android operációs rendszerrel dobta piacra a mobiljait, csak éppen Google szolgáltatások nélkül, vagyis a Google féle applikációk nem voltak rajtuk. A Huawei egészen idáig erre az Android 10-re épülő EMUI 11-et használta.

huawei

Most azonban úgy néz ki, hogy úgy gondolták eljött az ideje a frissítésnek, ugyanis a hazánkban is nemrég bemutatott Nova 9 már Android 11 rendszerrel és EMUI 11 kezelőfelülettel került kereskedelmi forgalomba. Mindenképpen pozitívum ez a hír, de ha belegondolunk, hogy a Google nemrég jelentette be az Android 12-t így azért már egyből nem hangzik olyan jól a dolog. Láthatóan a Huawei egy év lemaradásban van. Azt mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy a Nove 9-en lévő EMUI 12 kezelőfelület szinte ugyan azt a modern megjelenést kínálja mint amit a kínai felhasználóknak a HarmonyOS 2.0. Így talán a felhasználóknak nem lesz olyan feltűnő ha a Huawei globálisan is elérhetővé teszi a HarmonyOS-t.

Az Android 11 rendszer persze nem csak a Nova 9 sajátossága lesz. Az európai modellek ugyanis egészen a Huawei P20-ig és Mate 10-ig visszamenőleg frissülni fognak a 11-es főverzióra.