Kiemelt

Kémfotókon a Sony Xperia XA3

A Sony biztosan ott lesz az MWC-n és be is mutat valamilyen okostelefont. Eddig úgy gondoltuk az Xperia XZ4-et, de elképzelhető az is, hogy...

TOP 5 leginnovatívabb okostelefon 2018-ból

Az elmúlt évben több olyan újítást is láthattunk ami eddig nem volt jelent a piacon. A maguk idejében korszakalkotók voltak, azóta több másik gyártó...

Megvan mikor érkeznek a Huawei P30 mobilok

A kínai cég legfrissebb sajtóközleményéből könnyen kikövetkeztethetjük mikorra várható a P széria legújabb tagjainak bemutatója. Már több hónap eltelt a Mate 20 modellek debütálása óta...

Ezeket a funkciókat biztosan elhozza az Android Q

Kétségkívül az Android Q egyik legnagyobb újdonsága az lesz, hogy az összecsukható mobilokat is támogatni fogja a rendszer. Persze más funkciók érkezésére is számíthatunk,...

Infinity V kijelzővel érkezett a Galaxy M10 és M20

Indiában debütált elsőként a dél-koreai gyártó új szériája. A Galaxy M sorozat tagjai az első mobilok melyek Infinity V megjelenítővel érkeztek. A korábban kiszivárgott pletykák alapján...

Fizikai gombok nélkül érkezett a világ első monolit telefonja

Pont tegnap írtunk a Vivo Apex-ről, aminek különlegessége, hogy nem lesznek rajta gombok és csatlakozók és semmi olyan ami megtörné a ház tökéletesen sík...

A legnagyobb gyártók csúcsmobiljai tíz éve és most

Az elmúlt tíz évben rengeteget fejlődött a mobilpiac, régen sokkal kisebb, de vastagabb telefonokkal tömtük ki a zsebünket. Manapság a csúcskészülékek teljesítménye már egy...

Első valós fotón a Galaxy S10 Plus

Nagyjából egy hónap van hátra a Samsung San Franciscóban tartandó rendezvényéig, ahol bemutatkozik az új Galaxy S széria. Három telefonra számítunk, köztük az összesen hat...

A Samsung alelnöke elmagyarázta miért az összecsukható mobil a jövő

Egyesek úgy látják az okostelefonok fejlődése kezd egyre lelassulni, mivel a gyártók már nem tudnak annyi innovációt bemutatni mint korábban. Ez meglátszik az eladási mutatókon...

Még az MWC előtt bemutatkozik a Galaxy S10 széria

A Galaxy S10 mobilokról már több cikk is született, aki követ minket már tudhatja, hogy a dél-koreai cég új csúcsmobiljainak bemutatója februárban lesz. Bár a...

Felbukkant a Xiaomi Mi 9?

A Xiaomi Mi 9 érkezését valamikor a nyár elején vártuk, de elképzelhető, hogy már az MWC-n bemutatkozhat a készülék. Cepheus kódnéven járt egy ismeretlen Xiaomi...

Megjött az első kémfotó a Galaxy S10-ről

Már nagyjából tudjuk milyen dizájnt kapnak a Galaxy S10 mobilok. Várhatóan a Galaxy A8s-nél látott Infinity-O panelt fogja használni a gyártó, bár a nagyobbik...

Ezek lesznek 2019 legjobban várt csúcsmobiljai

Frissítve: Jönnek még csúcsmobilok az év második felében is, mutatjuk a felhozatalt  Két olyan telefont már bemutattak amit a következő évtől tudunk majd beszerezni, ezek a...

48 megapixeles kamerával jött a Honor V20

A Honor V20 érkezéséről már hetek óta lehetett hallani, most be is mutatták a készüléket, ami a gyártó első 2019-es csúcsmobilja lesz. Az előlap a...

Megérkezett az első Snapdragon 855 processzorral rendelkező mobil

Ma több készüléket is bemutatott a Lenovo, de a legérdekesebb mind közül a Z5 Pro GT, ami a Qualcomm jelenlegi legerősebb lapkájával rendelkezik. A Honor...

48 megapixeles kamerával és lenyűgöző színválasztékkal érkezett a Nova 4

A Huawei Nova 4-ről az elmúlt hetekben már elég sokat hallottunk, ma végre bemutatta a kínai cég az eszközt és igen látványosra sikerült. Ugyan a...

AJÁNLÓ