Egy kínai gyártó készüléke volt a legkelendőbb Androidos mobil az első nagyedévben

Mint mindig idén is közzétették a legjobban fogyó mobilok listáját, talán nem is meglepő, hogy az első két helyen az Apple készülékei találhatóak, név szerint az első helyet az iPhone 7 szerezte meg mivel ebből 21,5 millió darabot értékesítettek a negyedévben, a második pedig az iPhone 7 Plus a maga 17,4 milliós eladásával. Talán a harmadik helyezett már annál inkább meglepetés, ugyanis a gyártók népszerűsége alapján ide egy Samsung készüléket gondolnánk, de ez jelen esetben nem így van.

A harmadik helyezett egy kínai gyártó mobilja lett. Most biztosan sokan a Huawei-re gondolnak, de ezúttal az Oppo R9s-ről van szó. A tavaly októberben bemutatkozó és elérhetővé váló készüléknek valószínűleg jól jött a Note 7 visszahívása, legalábbis az ázsiai régióban mindenféleképpen mivel ott sokan erre váltottak. A kedvező ár mellé 5,5 hüvelykes Full HD megjelenítőt, Snapdragon 625 rendszerchipet, 4 GB rendszememóriát és 64 gigabájtos belső tárolót kapunk. A kamera terén sincs szégyellnivalója az eszköznek, mivel ebből az előlapra és a hátlapra is egy-egy 16 megapixeles modul került.

oppo-r9s-to-launch-later-this-year-with-thin-metal-body-and-fast-charging-super-vooc-technology

Amit még mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy az Oppo R9s értékesítése csak egy maroknyi piacon megy végbe és így sikerült elérnie a 3. helyezést a dobogón. Tehát az első negyedévben 8,9 millió R9s-t adtak el. Ez után kapnak csak helyet a Samsung mobiljai, a negyedik helyen a Galaxy J3 (2016) 6,1 millió eladott egységgel az 5. helyezést pedig a J5 (2016) szerezte meg a maga 5 milliós eladásával. Kíváncsian várjuk a következő negyedéves statisztikát, talán akkor már a Galaxy S8/S8 + is helyet kap valahol.