Huawei P40 és P40 Pro: elárulták a bemutató időpontját

richard-yu-cover

Kiderült, hogy pontosan melyik napra fog esni a Huawei P40, P40 Pro és P40 Pro Premium Edition bemutatójának időpontja, amit maga Richard Yu árult el a Mate Xs bemutatóján.


A tegnap Barcelonában a Mate Xs mellett rengeteg új Huawei készülékkel megismerkedhettünk. Illetve aki végignézte a közvetítést megtudhatta, hogy mikorra várható a Huawei P40 széria bemutatója. Ugyan Richard Yu elég szűkszavúan fogalmazott ezzel kapcsolatban, de megtudtuk, hogy március 26-án fogunk vele ismét találkozni egy Párizsban lezajló rendezvény keretein belül. Azt persze nem erősítette meg, hogy akkor miről is lesz szó, de egyértelműen a Huawei P40 sorozat bemutatója lesz a következő hónap végén. A márciusi bemutatóval kapcsolatban egyébként már korábban is lehetett pletykákat hallani. Most viszont mondhatjuk, úgy hogy félhivatalos lett, már csak a meghívó hiányzik.

richard-yu

A Huawei P40 mobilokkal kapcsolatban egyébként már rengeteg pletykát hallhattunk. Egyik ilyen az is, hogy idén állítólag három készülék is érkezik. A P40 és P40 Pro mellett idén számíthatunk egy Huawei P40 Pro Premium Edition elnevezésű eszközre is. A Premium Edition hátlapján elvileg öt kamera kap majd helyet. Ezek közül az egyiknek köszönhetően 10x optikai zoomra lesz képes.

p40-p40-pro-cover

Az alap Huawei P40 Pro-ról is érkeztek információk. Ezek szerint a mobil 5x optikai zoomra lesz képes. A főkamera 52 megapixeles, valamint lesz egy 40 megapixeles és egy 8 megapixeles modul. azt pedig már korábban lehetett hallani, hogy a P40 széria WiFi 6+ támogatással jöhet. A tegnap lezajló bemutató tükrében ez már szinte borítékolható is, mivel erről is lerántották a leplet. Ez azt jelenti, hogy ha adott a megfelelő útválasztó akkor akár 1733 Mb/s letöltési sebességre is képesek lehetnek a P40 telefonok. A bemutatói még egy bő hónap hátra van, addig biztosan hallunk még felőlük.

MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalam, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.